Nyolcaddöntőbe jutott a Real Madrid és a Dortmund

<p>Keddi győzelmével a hátralévő két forduló eredményeitől függetlenül a nyolcaddöntőbe jutott a címvédő Real Madrid, valamint a Borussia Dortmund a labdarúgó Bajnokok Ligájában.</p>

A 4. fordulóban a végig fölényben játszó spanyol gárda 1-0-ra nyert a vendég Liverpool ellen, a meccset Kassai Viktor vezette. Ebben a csoportban a Basel kiütötte a bolgár Ludogorecet.    A D csoportban már most eldőlt, hogy a Bundesligában csak bukdácsoló, a BL-ben viszont százszázalékos Dortmund továbblépett. Az Arsenalnak ehhez nyernie kellett volna, ám 3-0-ás vezetés után csak 3-3-at játszott a belga Anderlechttel. A vendégek a 90. percben egyenlítettek.    Az A csoportban az előző idényben finalista Atlético Madrid és a Juventus gyűjtötte be a három pontot. Az olaszok szakadó esőben a kapus Megyeri Balázst a cserék közé nevező Olimpiakoszt verték 3-2-re. A hazaiaktól Andrea Pirlo 100. BL-mérkőzésén szerepelt, és ő szerzett vezetést. Később fordítottak a görögök, ám a folytatásban a Juventus egy percen belül kétszer is betalált. A hosszabbításban a hazaiak 11-est rontottak, így az egymás elleni összevetésben rosszabbak az Olimpiakosznál.    A C csoportban az első helyen álló Leverkusen mellett a Benfica nyert, és tartotta életben továbbjutási esélyeit. Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló:A csoport: Malmö (svéd)-Atlético Madrid (spanyol) 0-2 (0-1)gól: Koke (30.), Garcia (78.) Juventus (olasz)-Olimpiakosz (görög) 3-2 (1-1)gól: Pirlo (21.), Jimenez (65.- öngól), Pogba (66.), illetve Botia (24.), Gashi (61.) Az állás: 1. Atlético Madrid 9 pont, 2. Juventus 6 (5-4), 3. Olimpiakosz 6 (6-7), 4. Malmö 3 B csoport: Real Madrid (spanyol)-FC Liverpool (angol) 1-0 (1-0)gól: Benzema (27.) FC Basel (svájci)-Ludogorec (bolgár) 4-0 (2-0)gól: Embolo (34.), Gonzalez (42.), Gashi (59.), Suchy (65.) Az állás: 1. (és már továbbjutott) Real Madrid 12 pont, 2. Basel 6, 3. Liverpool 3 (2-6), 4. Ludogorec 3 (3-8)    C csoport:Benfica (portugál)-AS Monaco (francia) 1-0 (0-0)gól: Talisca (82.) korábban:Zenit (orosz)-Bayer Leverkusen (német) 1-2 (0-0)gól: Rondón (89.), illetve Szon (68., 73.) Az állás: 1. Bayer Leverkusen 9 pont, 2. Monaco 5, 3. Zenit 4 (3-4), 4. Benfica 4 (2-5) D csoport:Arsenal (angol)-Anderlecht (belga) 3-3 (2-0)gól: Arteta (25.- 11-esből), Sanchez (29.), Oxlade-Chamberlain (58.), illetve Van den Borre (61., 72.- utóbbi 11-esből), Mitrovic (90.) Borussia Dortmund (német)-Galatasaray (török) 4-1 (1-0)gól: Reus (39.), Papasztatopulosz (56.), Immobile (74.), Kaya (85.- öngól), illetve Balta (70.) Az állás: 1. (és már továbbjutott) Dortmund 12 pont, 2. Arsenal 7, 3. Anderlecht 2, 4. Galatasaray 1 A csoportok első két helyezettjei jutnak a nyolcaddöntőbe, a harmadikok átkerülnek az Európa Ligába, a legjobb 32 közé.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?