Kihirdette nevezését a közelgő lettországi szabadfogású birkózó Európa bajnokságra Jozef Gerboc, a szlovák válogatott edzője. A május eleji (3-4.) viadalra öt versenyzőt (Kollár, Chamula, Kertanti, Lapšanský, Pecha) jelölt, de kettőnek még kérdéses a rajtja. A szövetségnek ugyanis nincs elegendő anyagi fedezete, hogy mind az öt birkózót kiutaztassa a rigai kontinensviadalra.
Nyílik az athéni kapu
Kötöttfogásban május második felében (17-18.) rendeznek kontinensviadalt Belgrádban, Szlovákia két versenyzőt nevezett. Bátky Attila a 84 kilogrammosok között, Roman Meduna, aki tavaly ötödik lett, a 96 kilósok mezőnyében indul. A cél itt is a világbajnokságra való kijutás, ahonnan majd megnyílhat az út az athéni olimpiára. „Úgy érzem, több fiúnak is esélye van arra, hogy a világbajnokságon a legjobb tíz közé kerüljön, ami biztosítaná a részvételt az olimpián. Még csak fél éve vagyok a válogatottnál, de nagy teljesítménybeli előrelépést tapasztalok” – vélekedett Peter Hirjak edző.
„Mióta tavaly októberben Jozef Svoboda lemondott elnöki posztjáról, elvesztettük legnagyobb támogatónkat, így most az államra vagyunk utalva” – panaszkodott Ďurech alelnök.
A szövetség ebben az évben 2 millió korona támogatást kapott az oktatási minisztériumtól, de ha csak a szokásos viadalokat rendezik meg, már az is több mint 2,2 millióba kerül, és az edzőtáborok, külföldi versenyek szintén nagy pluszkiadásokat jelentenek. Ďurech szerint a szövetségnek szerencsére jó kapcsolata van a klubcsapatokkal, ezért olcsóbban és gyakrabban tudnak edzőtáborokat szervezni a válogatott számára.
A versenyzők úgy vélik, a legnagyobb problémát az jelenti, hogy Szlovákiában kevés a nemzetközi képességű birkózó. „Csak a külföldi tornákon, edzőtáborozásokon tudunk igazán jó mérkőzéseket vívni olyan ellenfelekkel, melyektől tanulhatunk, tapasztalatot szerezhetünk. Mert nálunk hiányoznak a velünk azonos felkészültségű versenyzők. Ezért is lenne szükség minél több nemzetközi megmérettetésre” – állítja Roman Meduna. (sd)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.