Nyertek a naszvadiak, gödörben az aranyosiak

<p>Pótolt járási rangadóval folytatódott a női I. kézilabdaliga: a csallóközaranyosiak játszottak a Vlahy Jenő Sportcsarnokban, és a 6. forduló mérkőzésén a vendéglátó naszvadi-ímelyi csapat győzött (29:26). Mindössze másodszor ebben az évadban. A vendégeknek ez volt az ötödik vereségük.</p>

Mi történt a naszvadi pályán? Miért maradtak otthon az értékes bajnoki pontok?

Miskovics György, a hazaiak vezetőedzője sikeres volt csapata felkészítésében a rangadóra. Ez meccsértékelő gondolataiból is kitűnt. „Elejétől kezdve kemény harc folyt minden labdáért – húzta alá a mérkőzés fontosságát. – Főleg arra törekedtünk, hogy kiiktassuk játékunkból a hibákat, s védenceimnek sikerült betartani a kidolgozott taktikát. Jól kezdtünk, 3:1 volt a javunkra, de rövid kihagyás után már a vendégek vezettek 5:4-re. Először és utoljára a mérkőzésen. A tizenötödik perctől megnyugodott a csapat, jól védekeztünk, s a támadásokkal sem volt baj, ellenfelünk pedig elbizonytalanodott. Mikor négy-öt góllal elhúztunk, már biztos voltam a győzelemben. Az utolsó öt percben egész pályás letámadással próbálkoztak az aranyosiak, de már csak szépíteni tudtak az eredményen. Úgy érzem, az döntött, hogy jobban és tudatosabban akartuk a győzelmet, és nemcsak egy-két játékos, hanem az egész csapat. Besegített a nagyszerű közönség is. Ha így játszottunk volna a korábbi meccseken is, aligha lennénk ott, ahol vagyunk a táblázaton. Védenceim bebizonyították, hogy tudnak kézilabdázni, győzelmünk kellő szintre emelte önbizalmukat.”

Pint János csallóközaranyosi klubelnök csalódott volt a vereség után, hiszen az előzmények akár győzelmet is ígértek csapatuknak. Ez az esély azonban a pályán elúszott. „Csak gratulálni tudok a naszvadiaknak. Sokkal jobban akarták a győzelmet – ismétli meg szinte szó szerint a vendégklub első embere a hazai edző summázó mondatát. – A játék minden elemében felülmúltak bennünket. Kapusteljesítményben, játékban, védekezésben, támadásban… Nem volt átütőerő támadásainkban, amit a hétméteresek 7:2-es aránya is jelez. Nem is volt nagyon lehetőségük a bíróknak több büntetőt ítélni, mert nem voltunk kellően agresszívak, amikor a hatos közelébe érkeztünk. S ha meg adódott ziccer, rendre kimaradt. Csak rajtunk múlott ez a vereség. Komoly gödörbe keveredtünk, amelyből minél hamarabb ki kell lábalnunk.”

A csallóközaranyosiak már szombaton Kassán javíthatnak a 11. forduló előrehozott mérkőzésén, a naszvadi-ímelyi csapat pedig a bajnoki szünet után jövő héten a Močenok ellen gyarapíthatja pontjai számát, ismét a Vlahy Jenő Sportcsarnokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?