Norvég síugróbajnok a lesiklópályán

Amíg az 1932-es téli seregszemle rendezői azon fáradoztak, hogy a versenyeknek inkább látványos, szenzációs jellege legyen, addig Garmisch-Partenkirchenben a nácizmust igyekeztek világreklámozni. Németországban „nemzeti” feladatot jelentett az olimpia, nem kímélték a költségeket, nem volt hiány méretekben, látványos nyitó-és záróünnepségben.

Kevéssel a játékok odaítélése után Németországban már horogkeresztes zászlók lobogtak, életbe léptek a hírhedt nürnbergi zsidótörvények. A politikamentes sportot hirdető Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem változtatta meg döntését, pedig több országban mutatkozott bojkotthangulat, az amerikaiak részvétele is csak heves viták után dőlt el. ĺgy az 1933-ban hatalomra került Hitler a náci propaganda céljaira használhatta fel a sportfesztivált. A rekordnak számító 28 ország 755 sportolója 17 számban versenyzett, óriási érdeklődés kísérte a vetélkedéseket, a seregszemléknek összesen félmillió nézője volt, a síugrást mintegy 150 ezren, az alpesi számokat 70 ezren nézték végig.

Új színt adtak az olimpiának az egyelőre még összetett bajnokság formájában kiírt alpesi számok (lesiklás, műlesiklás). Műsorra tűzésüket (a nők számára is, de a sífutásban továbbra sem indulhattak) nagy vihar előzte meg, mivel a skandinávok hallani sem akartak róla. Végül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kompromisszumot kötött: az északiaknak, úgymond bánatpénzként programba iktatta a 4x10 kilométeres váltót. Az alpesi versenyek szépséghiája volt, hogy a NOB - a profizmus vádjával – kizárta a résztvevők közül a svájci és az osztrák síoktatókat.

De nem ez jelentette az igazi szenzációt. Hanem az, hogy Lake Placid síugróbajnoka, a norvég Birger Ruud, aki Garmischban megvédte elsőségét, a lesiklásban is a legjobbnak bizonyult, s az alpesi összetettben a negyedik helyen végzett. Ruud minden bizonnyal csodálatos síelő volt, de manapság még a legnagyobb zseni sem lenne képes hasonló huszárvágásra. Mindez azt bizonyítja, hogyan változott meg a sportvilág hatvanöt esztendő alatt.

Jégkorongozásban (tizenöt csapat indult) megtört a kanadaiak hegemóniája, Nagy-Britannia együttese szerezte meg az aranyérmet, 2:1-re nyert ellenük. A juharlevelesek legfeljebb azzal vigasztalódhattak, hogy a győztesek – két kivételtől eltekintve – naturalizált kanadaiak voltak.

A garmischi seregszemle hőse a 32 esztendős norvég Ivar Ballangrud gyorskorcsolyázó volt: harmadik olimpiáján három arany- és egy ezüstérmet szerzett (összterméke: 4-1-1), s nagyban hozzájárult, hogy Norvégia hét bajnoki címmel, öt második és három harmadik hellyel ismét a legeredményesebb nemzet lett. A műkorcsolyázásban a 23 éves Sonja Henie a megszokott nívós programjával harmadszor is csillogott. Aztán elbúcsúzott a jégtől, s Hollywoodig meg sem állt.

A bobszámok kivételével minden versenyágban indultak magyarok. Szapáry Mariann az alpesi versenyek előtti edzéseken kétszer is megsérült, s nem állhatott rajthoz. A Rotter–Szollás kettős páros műkorcsolyázásban megismételte négy esztendővel korábbi sikerét (bronzérem), Terták Elemér a nyolcadik helyen végzett a férfiak között.

Garmisch-Partenkirchen után tizenkét esztendeig hallgattak az olimpiai harsonák, közbejött a második világháború. Elmaradt a Szapporóba (1940) és Cortina d’ Ampezzóba (1944) tervezett téli seregszemle, hogy aztán 1948-ban a svájci St. Moritzban újra felcsendüljenek az ismert dallamok.