Női kézilabda BL – Értékes győzelmet aratott az FTC

Metz |

<div>A Ferencváros 28-25-re győzött a francia Metz vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája második csoportkörében.</div>

Metz (francia) – FTC-Rail Cargo Hungaria 25-28 (14-13) A Ferencváros gólszerzői: Pena 7, Hornyák D. 5, Szucsánszki 4, Schatzl, Faluvégi 3-3, Kovacsics, Jovanovic 2-2, Lukács, Snelder 1-1 A magyar csapat szerzett vezetést, de a védekezésben és támadásban is sokkal határozottabb Metz fordított, majd a tizedik perc közepén már négy góllal jobban állt (8-4). Elek Gábor vezetőedző időkérése után néhány perccel – a csapatkapitány, Szucsánszki Zita javuló játékának, és Bíró Blanka bravúros védéseinek is köszönhetően – felzárkózott a Ferencváros (13-12), majd a második félidő elején fordítania is sikerült (14-15). A francia együttes több mint 11 percen keresztül képtelen volt gólt dobni, ezt kihasználva a szünet után már az FTC vezetett négy találattal (14-18), és remek csapatmunkával tartotta, sőt növelte is a különbséget (19-25). Hornyák Dóra és Kovacsics Anikó mellett továbbra is Bíró Blanka játszott kiemelkedően, és bár a hajrában ellenfele figyelmetlenségei miatt csak a Metz dobott gólt, a Ferencváros sikere nem forgott veszélyben (25-28). Az FTC jövő szombaton a német Thüringer HC csapatát fogadja a középdöntőben. A csoport állása: 1. Vardar Szkopje (macedón) 7 pont/4 mérkőzés (134-102), 2. Ferencváros 7/5 (144-140), 3. Buducnost Podgorica (montenegrói) 6/4, 4. Metz 4/5, 5. Thüringer HC (német) 2/4, 6. Asztrahanocska (orosz) 0/4     korábban:    2. csoport:Győri Audi ETO KC-Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 39-22 (20-9)    A csoport állása: 1. Győr 8 pont/5 mérkőzés, 2. Krim Mercator Ljubljana 6/5, 3. Larvik (norvég) 5/5, 4. Midtjylland (dán) 4/4, 5. CSM Bucuresti (román) 3/5, 6. Esbjerg (dán) 2/4    A csoportok első négy helyezettje jut tovább a negyeddöntőbe.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?