Női csapat alapítására buzdítják a Manchester Unitedet

London |

<p>Női csapat alapítására buzdítja a Manchester United vezetőit az angol labdarúgó-szövetség (FA). Az észak-angliai klub az egyetlen az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő egyesületek közül, amelynek nincsen női szakága.&nbsp;</p>

"A lakosság fele nő, és szeretik a futballt" - idézte a The Times című brit lap csütörtökön a szövetség vezérigazgatóját abból az alkalomból, hogy Anglia előző nap bejelentette, jelentkezik a 2021-es női labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére.

Martin Glenn szerint a pályázat sikere esetén könnyebb lenne meggyőzni a Manchester United vezetőit arról, hogy eljött az ideje a női csapat alapításának. A vezérigazgató úgy véli, ez lenne a helyes döntés, amely ráadásul kereskedelmi szempontokat figyelembe véve is megállná a helyét. Hozzátette, úgy látják, a női bajnokság élvonala, a Women's Super League egyre több klubot vonz.

"Úgy tudom, a Manchester United néhány éve azt mondta, talán meggondolja magát, ha növekedésnek indul a női bajnokság" - emlékeztetett. Mint mondta, okos klubról van szó, a női bajnokság élvonalában való részvétel ösztönzői pedig egyre emelkednek.

"Azt hiszem, idővel rájönnek majd, hogy érdekükben áll női csapatot alapítani" - tette hozzá.

A Manchester United szóvivője a The Times szerint csak annyit közölt Martin Glenn szavaira reagálva, hogy továbbra is figyelemmel kísérik a helyzetet és a kellő időben meghozzák döntésüket.

Anglia legutóbb 2005-ben rendezett női labdarúgó Európa-bajnokságot, de a helyszínek csak az ország északnyugati részéből kerültek ki. A döntőt a Blackburn Rovers stadionjában, az Ewood Parkban tartották.

Győztes pályázat esetén az FA szeretné, ha országszerte, Premier League-csapatok stadionjában rendeznének mérkőzéseket, a döntő és a legfontosabb összecsapások helyszíne pedig a Wembley stadion lenne Londonban.

Az idei Európa-bajnokságon az angol női válogatottat az elődöntőben búcsúztatta a későbbi győztes holland válogatott.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) jövő májusra hozza meg döntését a 2021-es torna helyszínéről. Anglia eddig az egyedüli jelentkező.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?