<p>Baden-Baden. A Világkupa-sorozat eddigi szakaszában meggyőző teljesítményt nyújtó síugrók mellett az osztrákoknak és a németeknek lehet valós esélye a holnap kezdődő 63. Négysáncverseny megnyerésére.</p>
Nincs kimondott favorit
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14196754143827_27.jpg.webp?itok=e_xHN980)
MTI-ELŐZETES
Tavaly a nemzetközi mezőnyben majdhogynem ismeretlen osztrák Thomas Diethart diadalmaskodott a hagyományos viadalon, így sorozatban hatodik alkalommal nyert Ausztria képviselője.
A Vk-sorozat idei szezonjának eddigi versenyei nagyrészt az összetettben élen álló norvég Anders Fannemel és a mögötte mindössze kétpontos lemaradással második cseh Roman Koudelka küzdelméről szóltak, de a négyszeres olimpiai bajnok svájci Simon Amman, valamint a szintén ötkarikás aranyérmes osztrák Gregor Schlierenzauer is meglehetősen jó idényt tudhat eddig maga mögött.
A Világkupában címvédő, kétszeres olimpiai bajnok lengyel Kamil Stoch is indul, pedig december elején bokaműtéten esett át. Nem kérdés viszont, hogy a korábbi ötszörös győztes finn Janne Ahonen kihagyja a hagyományos viadalt, a 37 esztendős síugró ugyanis ehelyett a februárban sorra kerülő északi világbajnokságra való felkészülésére koncentrál.
A németektől Severin Freund és Richard Freitag indulhat nagy reményekkel harcba, amely ezúttal is négy állomásból, két-két német és osztrák helyszínből áll majd.
Az elmúlt hat évben az osztrákok legyőzhetetlennek bizonyultak, Diethart idei sikerét megelőzően 2009-ben Wolfgang Loitzl, 2010-ben Kofler, 2011-ben Thomas Morgenstern, 2012-ben és 2013-ban pedig Schlierenzauer diadalmaskodott.
A Világkupa-sorozatba tartozó esemény holnap Oberstdorfban kezdődik, majd január elsején Garmisch-Partenkirchen következik. Ezt követően a mezőny átköltözik Ausztriába: január 4-én Innsbruckban, két nappal később pedig Bischofshofenben ugranak a versenyzők.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.