Nibali magánszáma a Girón

GYÖRGY NORBERT

Az olasz Vincenzo Nibali (Asztana) fölényes győzelmével zárult az év első nagy, háromhetes kerékpáros körversenye, a Giro d'Italia. A Cápa becenévre hallgató kerekesnek ez volt a második Grand Tour-győzelme, az elsőt még 2010- ben szerezte a Vuelta a Espanán. Gyűjteményéből már csak a Tour de France hiányzik.

Ami azt illeti, az idei Giro igencsak felemásra sikeredett. Akadtak természetesen felemelő pillanatok is, mint a már említett Nibali pazar teljesítménye vagy a sprinterkirály Mark Cavendish öröme, aki Trevisóban karrierjének századik szakaszgyőzelmét ünnepelhette (aztán másnap mindjárt megnyerte a százegyediket is), de egészében véve inkább a csalódásból volt több.

Hó, jég, fagy és köd

Az időjárás kiszámíthatatlanságáról szóló közhelyeket nyilván mindenki ismeri, és az is tény, hogy vannak bizonyos helyzetek, amelyekre egyszerűen nem lehet előre felkészülni. Viszont abban reménykedni, hogy május közepe tájt az Alpokban vagy a Dolomitokban – kétezer méteres tengerszint feletti tartományokban – majd minden adva lesz egy bicikliverseny zökkenőmentes lebonyolítására, az már a naivitás határát súrolja. Hogy az olasz szervezők mire számítottak, azt még így utólag is nehéz kisilabizálni, a végeredmény viszont kiábrándító: az ambiciózus és látványosnak szánt hegyi etapokból a hó, a jég, a fagy és köd miatt alig maradt valami. Több kultikus hegymenetről kénytelenek voltak-voltunk lemondani (Sestriere, Passo Gau, Mont Cenis, részben a Galibier), a Bardonecchia ugyan maradt, abból viszont a befutón kívül semmit sem láttunk, mivel nem volt kép, a 19. szakaszt pedig (a Passo Gavával, és a Passo dello Stelevióval, amely a maga 2758 méterével az idei Giro legmagasabb pontja, a Cima Coppi lett volna – a legendás Fausto Coppi emlékére) teljesen törölték.

Wiggins feladta

Csalódást okozott az is, hogy a verseny előtt esélyesnek kikiáltott bringások közül, a győztes Nibalin kívül szinte mindenki elhullott. Mindenekelőtt a tavalyi TdF-bajnok Bradley Wigginsre gondolunk, aki már korábban kijelentette, hogy az idei év elsőszámú célja a Girón való részvétel, és természetesen a győzelem. És úgy tűnt, minden rendben is lesz: Bradley magabiztosan nyilatkozgatott, a Sky pedig, ahogy azt már megszokhattuk tőlük, ismét bombaerős csapattal érkezett. Csakhogy Wiggins közel sem volt akkora formában, mint volt ilyentájt egy évvel ezelőtt, vagy amilyen formában a Touron tekert. Bradley Wiggins a tavalyi szenzációs olimpiai kronó-aranya óta egyéniben például semmit nem nyert (két csapatidőfutamot igen, egyet épp itt a Girón, de ahhoz a többiek is kellettek, sőt), a tavaszi felvezető egyheteseken pedig rendre elverték. Ennek ellenére, bízva a kiváló időfutam-képességeiben, őt tartották favoritnak. Wiggins aztán fokozatosan eltűnt a mezőnyben. Előbb bukott, majd az első nehezebb kaptatókon már időt veszített, majd egy esős-csúszós lejtmenetben annyira óvatoskodott, hogy az már komikumszámba ment („úgy bicikliztem, mint egy kislány” – vallotta be a szakasz után; igen, tele volt a gatyesz). Végül szó szerint belebetegedett, s mivel a további szenvedésnek semmi értelme nem volt, hát feladta.

Hesjedal is feladta

Ugyancsak idő előtt kiszállt a buliból a címvédő kanadai Ryder Hesjedal is. Hogy Hesjedal nem a világ legjobb kerekese, azt eddig is tudtuk. Tavalyi győzelme bombameglepetés volt, s most már nyilvánvaló, hogy egyszeri és megismételhetetlen. A többiek pedig? Samuel Sanchez formán kívül, bár a hegyikronón rendesen odatette magát, ez így kevés volt. Robert Gesink, úgy tűnik, most már végleg be nem váltott ígéret marad, és a nagy körversenyeken egyszerűen nincs benne több. Michele Scarponi felett már eljárt az idő, minden bizonnyal az a Contadortól elvett, Scarponi által megörökölt 2011-es Giro-győzelem pályafutása csúcsát jelenti. Aztán, hogy ennek örül-e vagy sem, azt már csak ő tudja.

Evans nagyon ott volt

Akik viszont örömet okoztak: senki nem számított például a már veteránkorba lépő, korábbi Tour-győztes ausztrál biciklisbulldog, Cadel Evans kiváló teljesítményére. Evans elmondása szerint a Girót csak a Tourra való felkészülésnek szánta, viszont Evanst nem úgy ismerjük, mint aki csak úgy karikázgatni fog majd a mezőnyben, és felkészülés gyanánt figyelgetni a többieket. Cadel Evans ha vérszemet kap, mindig számolni kell vele. És Evans, bár tényleg már nem mai motoros, most is nagyon ott volt. Sokáig ő volt az egyetlen, aki a félelmetes formában tekerő Nibalit úgy ahogy sakkban tudta tartani. S bár a hegyikronóra nagyon elfogyott, ez az összetettbeli harmadik helye több mint kiváló.

Urán is nagyon ott volt

Örömet okoztak a fiatal kolumbiai hegyimenő süvölvények is. Egy nagyon erős felhozatal van kirajzolódófélben a dél-amerikai országból, s szinte biztos, hogy még fogunk hallani róluk. Elsősorban a fehér trikót megnyerő, 23 éves (tehát Peter Sagannal egyidős) Carlos Betancurra, valamint Wiggins távozása után a Sky-nál első emberré előlépő Rigoberto Uránra gondolunk (illetve az idei baszk kört nyerő Nairo Quintanára, aki itt ugyan nem indult, de valami azt súgja, a Touron nagyot fog alkotni). Urán összetettbeli második helye csak látszólag meglepetés, aki nézte, láthatta, hogy az egyik legerősebb volt a mezőnyben.

Nibali, az érinthetetlen

És végül Nibali, aki felkészülten és elszántan érkezett a Giróra, azzal a határozott tervvel, hogy végre megnyeri kedvenc (hazai) versenyét. A Cápa végig koncentrált volt, nem hisztizett, még az is belefért, hogy szakaszgyőzelmet ajándékozzon honfitársának, Mauro Santambrogiónak. A végén aztán kiderült, mennyire is volt erős valójában. A hegyi időfutamon majd’ egy percet vert a második Sanchezre, majd a szombati utolsó hegyi befutós etapon, a brutális The Cime di Lavaredón erődemonstrációt tartott, és megmutatta, ki is az idei Giro elsőszámú kerekese. Érinthetetlen volt.

Hogy e kicsit kasztrált olasz kör után mennyire tudja majd összekapni magát a Tourra, az persze már más kérdés. Mindenesetre szívesen látnánk Contador, Froome, Purito Rodrigues stb. mellett harcolva a sárga trikóért.