Toronto. Nyolcvanöt napnyi várakozás és 382 alapszakasz-mérkőzés törlése után úgy tűnik, hogy sikerült közös nevezőre jutniuk az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) játékosainak és a klubtulajdonosoknak a hónapok óta húzódó bérvitában.
NHL: közel a megegyezéshez
A Torontóban lezajlott négyórás tárgyaláson a felek arra az elhatározásra jutottak, hogy a hokisok fizetését 24 százalékkal csökkentik, amellyel az első esztendőben körülbelül 270 millió, három év alatt pedig 600 millió dollárt lehet spórolni. Végleges döntésre magyar idő szerint szerda hajnalban kerülhet sor. Ha lesz bajnokság – erre most jó esély kínálkozik –, akkor csonkaszezont tartanak, vagyis vélhetően január végétől június közepéig tartanának a küzdelmek.
Az elmúlt évtizedben összesen 1,8 milliárd dollárt veszítő klubtulajdonosok elsősorban azért nem hajlandóak foglalkoztatni a hokisokat, mert azok keresete elviszi a bevételek háromnegyedét. Ezért maximálni szeretnék a béreket, a játékosok viszont ebben nem partnerek.
A sztrájk miatt eddig 382 alapszakasz-mérkőzést, valamint a február elején esedékes All Star-gálát törölték az eredetileg tervezett programból.
Az NHL-ben utoljára tíz éve volt hasonló kényszerszünet, akkor 103 napot kellett várni a kezdésre, de a fél szezont sikerült megmenteni.
Első európai mérkőzésén 4:2-es győzelmet aratott az NHL sztárjaiból álló alkalmi csapat a Riga 2000 nevű lett együttes otthonában. Gólütők: Undelis, Galuzo, illetve Jackman, Draper, Fjodorov, Warrener. A meccs előtt emlékeztek meg a tragikus hirtelenséggel, november 3-án egy mérkőzés alatt elhunyt Szergej Zsoltokra, aki a tengerentúlon zajló bérvita miatt tért vissza szülőhazájába játszani. A jótékonysági célokat szolgáló összecsapás a 2. harmad hajrájában dőlt el, amikor Draper és Fjodorov 29 másodperc alatt volt eredményes. Az NHL-válogatott még kilenc összecsapást játszik Európában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.