N’Golo Kanté: a tornádó néha rollerrel jön

<p>A Premier League labdarúgói a Chelsea középpá&shy;lyását,&nbsp;N&rsquo;Golo&nbsp;Kantét választották a 2016/2017-es szezon legjobb játékosának.&nbsp;Kanté olyan szupersztárokat előzött meg a szavazáson, mint csapattársa, Eden Hazard, vagy Zlatan Ibrahimovic, Harry Kane és Alexis Sánchez. Pedig ő nem a gólok embere, de ettől csak még fényesebben csillog az a díj.&nbsp;</p>

Nyolc testvérével Párizs egyik külvárosában nőtt fel, és ott is kezdett futballozni a JS Suresnes-ben. 10 évesen ballagott el először edzésre, első edzőjének, Piotr Wojtynának már akkor feltűnt az a tulajdonsága, ami a legmagasabb szinten is különlegessé teszi. „Nem állt le egy pillanatra sem, szünet nélkül futott, mindig mozgásban volt. Már akkor bárkitől elvette a labdát, de ami igazán meglepett, hogy nem kezdett el cselezni. Azonnal lepasszolta.” Egy nap te is itt fogsz játszani Wojtyna rögtön látta, hogy Kanté útja a legmagasabb szintig vezethet, de volt egy probléma: még a kortársaihoz képest is alacsony és vékony volt. „A legelső emlékem róla? Pici fiú volt, akkora, mint egy hüvelykujj. 12 évesen a 14 évesekkel játszott, a legnagyobb társa akár a karjaiban is cipelhette volna. A szemei csillogtak és mosolygott. Sosem beszélt, de mindig figyelt.” Kanté tinédzseréveit csalódások és elutasítások sorozata kísérte, talán ezért is lett kitartóbb a pályán mindenki másnál. A klubok valamiért nem láttak benne különösebb tehetséget, járt próbajátékon a Rennes, a Lorient, a Sochaux, a PSG csapatainál is, de az elutasítás indoka mindig ugyanaz volt: köszönjük, legalább tíz hasonló játékosunk van.  Kanté a 2009/2010-es szezonban még mindig a Suresnes-ben szerepelt, a francia kilencedik osz­tályban, ekkor már 19 évesen. Chelsea-s csapattársa, Eden Ha­zard ebben a korában már túl volt 70 Ligue 1-mérkőzésen, Cesc Fáb­regas pedig egy BL-döntőn és egy világbajnokságon.  2010-ben elérkezett Kanté utolsó esélye: Jean-Pierre Perrinelle, a Suresnes elnöke elintézett egy próbajátékot az akkor épp a másodosztályba visszaeső US Boulogne-nál. A „tüzes lábú középpályás” meggyőző volt, de így is csak amatőr szerződést kapott. Mivel az amatőrök csak este edzettek, Kanté nappal iskolába járt. Rollerrel. Sikeres pályafutása annyira valószínűtlen volt, hogy 21 évesen még főiskolára járt, el is végezte, diplomás könyvelő lett. „Nem számolt azzal, ami most történik vele” – mondta róla Nicolas Durand, a Boulogne klubigazgatója. „Nagyon vallásos volt, visszahúzódó, illedelmes és tisztelettudó. Néha elvittem kocsival edzésre, egész úton egy szót sem szólt. Amikor megérkeztünk, hangosan megköszönte a fuvart” – emlékezett vissza a közös évekre boulogne-i csapattársa, Eric Vandenabeele, akivel közösen nézték esténként a Bajnokok Ligája és az Európa Liga mérkőzéseit. „Egy nap te is itt fogsz játszani” – mondta Vandenabeele, de Kanté csak a fejét rázta. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"274251","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] Rollerrel az edzésre A fordulatot és Kanté szerencséjét a Boulogne lejtmenete hozta el. A csapat három éven belül másodszor is kiesett, a 2012/2013-as szezonban már a harmadosztályba esett vissza. Kanté felkerült az első csapathoz, az első fordulóban rögtön gólt szerzett, az egész pályát felszántotta, és minden ellenfelét lehámozta a labdáról, a sajtópáholyban ülő újságírók pedig azon vitatkoztak, hogy Claude Makélélére vagy Lassana Diarrára emlékeztet-e jobban.   Az idényt egy mérkőzés kivételével végigjátszotta, a scoutok mégis szkeptikusak maradtak. A Rennes és a Lille is visszautasította, de Jean-Pierre Perrinelle ismét lökött egyet a karrierjén: telefonon beajánlotta a Caenhoz, mondván, van itt egy srác, akire nem mondhatnak nemet. Alain Caveglia, a klub sportigazgatója csak egyszer látta játszani, de ennyi elég is volt. Kanté 22 évesen megkapta élete első profi szerződését, három évre írt alá.  „Mindenki nagyon szerette, védelmezte az első naptól fogva. Nagyon kevés futballistával találkoztam, akit ennyire kedveltek volna az öltözőben” – emlékezett vissza Caveglia. Kanté továbbra is szerény maradt, miközben társai méregdrága autókkal jártak edzésre, ő még mindig hátizsákkal és rollerrel. Édesanyja pirított rá, hogy vegyen magának egy autót. Szófogadó volt, a következő edzésen egy használt Renault Mégane-nal jelent meg. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"274249","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"320"}}]] Felfedezője nem érhette meg a sikert A Caen a következő szezonban feljutott az élvonalba, de a Ligue 1-ben már nem láthatta Kantét játszani az, aki a legjobban hitt benne. Jean-Pierre Perrinelle 2014-ben meghalt.  Kanté az első osztályon is végigsöpört, játékát nézve mindenkit ugyanaz az érzés kapott el: gondolatban mindig egy lépéssel az ellenfelek előtt jár, és tudja, hova passzolnak majd. Ekkor már sorban álltak érte a francia klubok, köztük a Marseille. Az akkori edző, Marcelo Bielsa különösen rajongott a fáradhatatlan középpályásért, de nem a Stade Velodrome lett a következő állomás. A Marseille 5 millió eurót ajánlott Kantéért, amit a Caen elnöke sértésnek vett és inkább elfogadta a Leicester City 8 milliós vételi ajánlatát.  Kantét az a Steve Walsh vitte a Lei­cester City­hez, aki Riyad Mahrezt és Jamie Vardyt is kiszemelte, a megfigyelőzseni ezzel főszerepet vállalt a Pre­mier League történetének legvalószínűtlenebb bajnokcsapatának felépítésében. Azóta már az Arsenal igazolásokért felelős stábját erősíti. A Leicester City és Kanté menetelése innentől pontosan ismert. 2016 tavaszán bemutatkozott a francia válogatottban (góllal), 2016 májusában angol bajnok lett, júliusban Eb-ezüstérmes, augusztusban pedig 36 millió eurót fizetett érte a Chelsea. Mintha kettő lenne belőle Eden Hazard, a londoniak belga sztárja szinte megismételte Steve Walsh szavait, amikor új csapattársáról kérdezték.  „Amikor a pályán vagyunk, olyan, mintha kettőt látnék belőle: egyet a bal, egyet a jobb oldalon. N’Golo megérdemli a címet. Nemcsak a mostani, hanem az előző szezon miatt is. Jót tenne a labdarúgásnak, mert nem egy olyan játékosnak adnák, aki gólokat lő és mérkőzéseket dönt el. Ő is meccseket dönt el, de másképp, és ezt értékelnünk kell” – mondta róla Hazard az év játékosának járó díj kiosztása előtt.  Antonio Conte, a Chelsea olasz vezetőedzője egy kész bajnokot kapott Kanté személyében, aki a futball egyik legfontosabb játékelemében a legjobb: a labdaszerzésben. De tudta, hogy a Leicesterben látottnál is több van benne.  „Az én feladatom, hogy jobbá tegyem a játékosaimat, akik már alapból is klasszisok. N’Golo remekül játszott már korábban is, és velünk is ugyanezt teszi. De mi azon dolgozunk, hogy fejlődjön a játék azon elemeiben, ahol erre szükség van.” És Kanté nem okozott csalódást. Leicesterbe szinte ismeretlen futballistaként érkezett, a Chelsea-nél már óriási elvárások fogadták, de ő mindkét szezonban a legjobb igazolások közé focizta magát. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"274250","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"343","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A legdrágábbal is állja a versenyt A PL 2015/2016-os szezonjában egyetlen játékos sem szerelt annyi­szor és szerzett annyi labdát, mint Kanté. Passzpontossága erre az idényre 81%-ról 88%-ra ugrott fel, ezzel ő a Chelsea legbiztosabban passzoló középpályása, ráadásul a támadóharmadban is 87,7%-os a sikeres passzai aránya. Ennél csak négy PL-futballista rendelkezik jobb mutatókkal ebben a szezonban. Emellett Kanté talán legfőbb erényéből, félelmetes állóképességéből sem veszített semmit: a Chelsea keretéből ő futotta a legtöbbet (360,6 km) az első forduló óta, a PL teljes mezőnyéből pedig csak Gylfi Sigurdsson (Swansea) és Christian Eriksen (Tottenham) előzi meg. Ha találunk gyenge pontot Kanté játékában, akkor az a gólszerzés, bár messze nem ez a feladata. A Leicesterben 40 mérkőzésen csupán egyszer volt eredményes, a Chelsea-ben erre is ráduplázott, azaz két gólnál tart. Mindkét találatot a Manchester United ellen szerezte (egyet a PL-ben, egyet az FA-kupában), pont azokon a mérkőzéseken, amikor előszeretettel hasonlították össze a világ legdrágább játékosával, Paul Pogbával. A 2016/2017-es szezon eredményeit és a csapat teljesítményére gyakorolt hatás erejét tekintve a mérleg a 70 millió euróval olcsóbb, mégis felbecsülhetetlen értéket képviselő N’Golo Kanté javára billen.  Karányi Kevin
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?