Népes magyar mezőny Szegeden

Szeged |

<p>&nbsp;</p><div>Több mint negyven ország mintegy nyolcszáz versenyzője vesz részt a pénteken kezdődő szegedi kajak-kenu Világkupán, melyen a hazai színek képviseletében 65 kajakos, illetve kenus indul - jelentették be a szervezők a csapatbemutatóval egybekötött csütörtöki, szegedi sajtótájékoztatón.</div>

 

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke emlékeztetett rá, hogy az utóbbi időben nem szerepelt ilyen nagy magyar csapat a hazai Vk-n.     Botka László polgármester hangsúlyozta: a város kiemelt sportágként támogatja a sportágat, ő maga pedig büszke arra, hogy a csapatba tíz szegedi is bekerült.     Ábrahám Attila, a szervezőbizottság elnöke kiemelte: a verseny sikeres lebonyolításán több mint 500 munkatársával dolgozott az utóbbi időben. Az akkreditációs időszakot az előző évekhez képest, mintegy 20 százalékos növekedéssel zárták. A versenyre 41 ország 800 sportolója jelentkezett be.     Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya elmondta: a magyar csapat tagjaként sok fiatal próbálhatja ki magát a hétvégi versenyen. Hozzátette: a hazai Vk jó lehetőség a bizonyításra azoknak, akik most kerültek fel a felnőttek közé, de egyben remek teszt a rutinos versenyzőnek. A szakvezető jelezte, hogy fontosak ugyan a helyezések és az érmek, de a magyar versenyzők elsősorban a két hét múlva esedékes első Európa-bajnoki és világbajnoki válogatóra koncentrálnak. A péntektől vasárnapig sorra kerülő szegedi kajak-kenu Világkupa-verseny programja: péntek: 500 és 1000 m-es előfutamok 9.00500 és 1000 m-es középfutamok 14.00       szombat: 500 és 1000 m-es döntők 10.30 (B döntők 9.25 órától)200 m-es elő- és középfutamok 14.00       vasárnap: 500 és 200 m-es döntők 10.00 (B döntők 9.05 órától)500 és 5000 m-es döntők 13.20    A magyar csapatférfiak: K-15000 m: Gere Bálint, Noé Milán 1000 m: Gere, Szalai Tamás 500 m: Szalai, Dombvári Bence  200 m: Dudás Miklós, Tótka Sándor     K-2:1000 m: Dombi Rudolf, Kökény Roland; Bozsik Gábor, Császár Gergely  500 m: Schenk Áron, Kugler Attila; Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin  200 m: Sík Márton, Beé István; Kadler Viktor, Hérics Dávid           K-4:1000 m: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel; Noé Bálint, Noé M., Kovács Attila, Csontos Csaba           C-1:5000 m: Vajda Attila, Kiss Tamás 1000 m: Vajda, Varga Dávid  500 m: Mike Róbert, Vasbányai Henrik  200 m: Horváth Gábor, Lantos Ádám           C-2:1000 m: Mike, Tóth Márton; Szabó Gábor, Forgó Christopher  500 m: Korisánszky Péter, Korisánszky Dávid; Viola Viktor, Bodonyi András 200 m: Horváth, Bozsik Attila; Lantos, Nagy Péter          C-4:1000 m: Kiss, Vasbányai, Sáfrán Mihály, Sarudi Pál; Devecseri Ádám, Vass András, Nagy, Androkity Marcell nők:K-1:5000 m: Csay Renáta, Bara Alexandra1000 m: Medveczky Erika, Bara  500 m: Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina 200 m: Kozák, Vad Ninetta K-2:1000 m: Hagymási Réka, Horváth Alexandra; Szilvásy Nóra, Szabó Petra  500 m: Kárász Anna, Vad; Nagy Flóra, Lucz Dóra 200 m: Szilvásy, Szabó P.; Hagymási, Tóth Dzsenifer  K-4:500 m: Szabó Gabriella, Kozák, Kovács Katalin, Fazekas-Zur; Nagy, Szabó P., Farkasdi Ramóna, Lucz C-1:200 m: Takács Kincső, Lakatos Zsanett C-2:500 m: Takács, Lakatos 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?