Németországban nagyobb téma a Wolfsburg, mint Merkel

Berlin |

<p>Németországban ma a Wolfsburg a csoda, a Dzeko, Grafite csodacsatár-kettős neve ezekben a napokban többször hangzik el, mint a választások előtt álló Merkel kancelláré és fő riválisáé, Steinmeier külügyminiszteré.</p>

De a bosnyák-brazil párosnál is többet szerepel a hírekben Felix Magath, a VfL Wolfsburg sikeredzője.

A hétfői kommentárok szerint az alig 120 ezer lakosú alsó-szászországi városka - eddig alig jegyzett - csapatától már nem lehet elvenni a klub fennállása óta első bajnoki címet. Nem is csoda, hogy a wolfsburgiak már készülnek a szombati ünneplésre, a hírek szerint percről percre kidolgozták annak forgatókönyvét. Ehhez csak az kell, hogy az utolsó fordulóban hazai pályán a Werder Bremen ellen legalább döntetlent érjenek el, Magath szerint azonban ezúttal is győzelemre játszanak.
    Márpedig Dzeko, valamint Grafite gólerősségét látva ebben szinte senki nem kételkedik. Múlt szombaton a Wolfsburg kettejük összesen öt parádés góljával fektette két vállra a Hannovert, s nem véletlen, hogy a sajtó a két játékost a Barcelona Messijéhez és Eto,o-jához hasonlítja. De nemcsak hozzájuk, hanem a korábbi nagyokhoz, így Müllerhez és Hoenesshez, valamint Rummeniggéhez és Breitnerhez is, rögtön kiszámolva, hogy az 1971/72-es szezonban az előbbi, az 1980/81-esben pedig az utóbbi, szintén egy csapatban - történetesen a Bayern Münchenben - játszó kettős rúgott annyi gólt, mint most a brazil és a bosnyák kedvenc.
    A brazil egyébként olyannyira készül a bajnoki címre, hogy a szurkolókat a szombati győztes mérkőzés után egy teljes német mondattal is megörvendeztette. Amely valahogy úgy szólt, hogy "jövő szombaton mindenki minket fog csodálni". Ő pedig már megcsodálta azt a Bentley Cabriót, amelyhez hasonlóval Cristiano Ronaldo jár, s amelyet a bajnoki cím megszerzése esetén kinézett magának.
    Magath pedig eddigi pályafutásának talán legváratlanabb bajnoki címével kíván búcsúzni. Az ugyanis már eldőlt, hogy a következő szezontól egy személyben a Schalke menedzsere és edzője lesz. S hogy miért éppen a gelsenkirchenieké? Állítólag azért, mert úgy véli: a Schalkéval még több borsot tud törni az őt két egymást követő bajnoki cím dacára menesztő Bayern München orra alá. De Németországban a Bayernről ma senki nem beszél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?