Németh nagyon boldog

Budapest. Gellei Imre szövetségi kapitány már korábban jelezte, hogy néhány újoncot pályára szeretne pályára küldeni a jövő szerdai, észtek elleni (Üllői út, 17 óra) barátságos mérkőzésen.

Budapest. Gellei Imre szövetségi kapitány már korábban jelezte, hogy néhány újoncot pályára szeretne pályára küldeni a jövő szerdai, észtek elleni (Üllői út, 17 óra) barátságos mérkőzésen. A szakvezető a rutinos soproni Pető Zoltán mellett a fiatal győri Németh Norbertet, az újpesti Simek Pétert, a pécsi Pest Krisztiánt is meghívta, akárcsak az MTK-ból Juhász Rolandot, ám utóbbi ügyében a kék-fehérek azt szeretnék, ha a kapitány ezúttal eltekintene a szerepeltetésétől. A győri Németh Norbert rendkívül boldogan fogadta a meghívót. „Kár lenne tagadnom, amikor a kapitány jelezte, hogy számít rám a válogatottnál, kirázott a hideg. Pályafutásom kezdete is eszembe jutott, s bizony végigpörgettem magamban, hogy Rákoskeresztúrtól a Honvédon át Győrig mennyi mindenen mentem keresztül, ám most már biztos vagyok abban, hogy ezért érdemes volt elkezdenem futballozni.“

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?