Nem tudja elképzelni, hogy lecsillapodjon

BORKA ROLAND

A gútai sportcsarnokban tartott edzést az érdeklődő cselgáncsozóknak. Ilyen alkalmakkor nem sajnálja, hogy már nem űzi aktívan a dzsúdót?

Mindig megfordul a fejemben, kár, hogy már abbahagytam az aktív dzsúdózást, de amikor látom rajtuk a lelkesedést és elszántságot, akkor ezt a helyén kezelem. Tudatosítom, övék a jövő, ők következnek. Nekem már nem sok keresnivalóm lenne köztük. Természetesen az öreg küzdőszellem sose tűnik el, de ami nagyon fontos egy sportoló karrierjének, az az, hogy legyenek sikerélményei és próbáljon meg minél magasabb szintre érni. Nagyon sok mindenért hálás vagyok, örülök az elért sikereimnek.

Korábban azt nyilatkozta, szeretné letenni a névjegyét a cselgáncsban. Úgy gondolja, hogy ez maradéktalanul sikerült?

Erre nagyon nehéz válaszolnom, hiszen egy élsportoló sosem elégedett, mindig újabb hegycsúcsok meghódítására vágyik. Mindig nagyon tudtam örülni annak, amit elértem, ugyanakkor mindig kerestem a meghódítanivalót. Nagyon büszke vagyok arra, hogy Magyarország tizedik Európa-bajnoka lettem.

Az olimpiai játékokon viszont „csak” hetedik helyezést ért el. Nem keseredett el?

Rengeteget adott ez a pontszerző hely. Komoly betegség után voltam, mandulaműtéten estem át. Megfogadtam, hogy bár egyetlen kategóriás versenyen sem tudtam mérkőzést nyerni, az olimpián száz százalékra fogok küzdeni, és bebizonyítom, képes vagyok megcsinálni. Addig megyek, ameddig van erőm. Így tettem ott is. Nem bánom azt a helyezést, hiszen akkor és ott annyi telt tőlem. Elégedett vagyok. És óriási bizonyíték volt arra nézve, hogy bármilyen helyzetből ki lehet hozni a legtöbbet.

Gondolom, azokból a dzsúdócsemetékből is a legtöbbet akarja kihozni, akiknek már 2010 óta folyamatosan edzéseket tart.

Minden fejben dől el. Ezt mutatom a növendékeimnek is. Ha akarja, akkor meg tudja csinálni, csak tényleg tisztán kell látni és félre kell rakni a feltételezéseket. Kicsit úgy érzem magam, mint azok a nagymesterek, akik a dzsúdó-igét hirdetik, és továbbadják a tapasztalataikat. Nagyon szívesen csinálom.

Mi motiválja?

Remek érzés keresni a jövő cselgáncsbajnokait, olimpikonjait. Próbálom a gyerekeket a sport felé terelni, mert ez nagyon fontos része a társadalomnak. A testi és lelki egészség miatt. Nem minden történik úgy, ahogyan azt a versenyző elképzeli, sem a versenyen, sem az életben. Erre tanít a sport, ezt szeretném továbbadni.

Több korcsoportot is edz. Kik a fogékonyabbak?

Minden korosztálynak megvan a maga sajátossága és szépsége. Az ovisok még játékosabbak, viszont őszinték, tiszták, sokat mosolyognak és nagyon aranyosak. Nekik még nem tudok annyi mindent átadni abból, amit én tudok. Ezért is szeretek felnőttekkel foglalkozni, azokkal, akik versenyeznek, mert ők érzik-értik a nüánszokat is.

Neve összefonódik a Tálentum tehetségprogrammal. Mit is takar ez konkrétan?

Ez az Emberi Erőforrás Minisztérium Erzsébet programja, amely keretében hátrányos helyzetű gyermekek számára biztosítanak lehetőséget nagyon kedvezményesen – szinte ingyenesen – tematikus programban részt venni. Ennek része egy egyhetes edzőtábor, amiben már három éve tevékenyen részem van. Immár kétszáznegyven résztvevő volt, akikből kiválasztottam nyolc tehetséges gyereket, velük év közben négy táboron keresztül tudok foglalkozni.

Miben más ez a program, mint a klasszikus edzőtáborokhoz köthető programok?

Hosszabb távú tehetséggondozást tesz lehetővé. Élményt ad a gyerekeknek, hiszen azt látják, nincsenek egyedül. A táborban találkoznak nagyobb számú, hasonló érdeklődésű korabeliekkel, szembesülnek vele, hogy egyfajta nagycsalád a dzsúdó.

Sikerül követnie egy-egy védence sikereit, eljut a mérkőzéseire?

Most, hogy egyre többet járok versenyekre, és van egy saját kis klubom, lehetőségem van követni a pályafutásukat. A Tálentum program része, hogy egy éven keresztül kövessük a növendékeket.

Kivel könnyebb dolgozni? Azzal aki tehetséges, vagy azzal, aki kitartó?

Mindenki motiválható, csak másképp. Megfelelően kell kommunikálni, és mindenkiből kihozható a maximum, ehhez érteni kell a versenyző nyelvén. Vannak nehezebb és könnyebb személyiségek. Sokat merítek a pályafutásom tapasztalataiból. Emlékszem azokra a pillanatokra, meghatározó mondatokra, amiket mestereim mondtak egy-egy verseny előtt. Nem minden maradt meg, de a lényegesek igen. Ezt így próbálom én is átadni.

Nyilván ez a fajta hozzáállás jellemzi az ún. Additional Judo Traininget (kiegészítő cselgáncsedzés) is, amit Bere Tamással hívott életre.

Valóban. Három évvel ezelőtt Tomival megpróbáltunk megvalósítani egy kiegészítő edzésprogramot. Mi fejlesztettük, továbbgondoltuk az alapedzéseket, és arra jutottunk, hogy ez újdonság és mostanában erre egyre inkább szükség is van. Odáig fejlődött, hogy már Magyarország legkiválóbb kézilabdacsapatával foglalkozunk, de más sportágakat űzőket is segítünk. A jövőben pedig nemzetközi porondra szeretnénk ezzel lépni.

Miben új ez a program?

Kiegészítő gyakorlatokkal tudjuk erősíteni azokat, akik csapatsportot űznek. Odafigyelünk a kontaktsport sajátosságaira, fontos a megelőzés, a koncentrációképesség és a technikai részek fejlesztése. Küzdősportos mentalitást próbálunk nekik átadni. Aki jobbá szeretne válni, annak ez elengedhetetlen.

Ha már a kézilabdát említette: egyáltalán nem volt kézenfekvő, hogy dzsúdóban próbálja ki magát. Mi volt az, ami átcsábította?

Nem igazán vagyok csapatjátékos. Azt vettem észre magamon, hogy egyéni sikerekre vágyok, megkaparintottam a labdát, és egyedül akartam gólt dobni. Ez csapatsportban nem kifizetődő. Más sportot kellett keresnem, ami kielégíti az ilyen irányú vágyamat. Mindenben a kiemelkedő egyéni teljesítményeket kerestem. Így lettem sikeres.

Egyszer azt nyilatkozta, nem igazán tartja magát tehetségesnek, inkább szorgalmasnak volt. Ezt a véleményét ma is fenntartja?

Hozzátenném még az akaratot is, hiszen aki ennyire akaratos, mint én, az is egy tehetség. Ismertem tehetséges dzsúdóst, aki zseniálisan mozgott, és amikor kikapott, teljesen elvesztette az érdeklődését, és a következő edzésen már nem jelent meg. Nekem szerencsére megadatott, hogy mindig átlendültem a kudarcokon, és csak a sikerekre összpontosítottam, az hajtott előre.

Úgy tudom, csak rövid távú terveket készít. Milyen új kihívásokat választott magának?

Megtanultam, hogy a sportban csak a most, a jelen létezik, az adott verseny és mérkőzés. Sosem foglalkoztam azzal, mi lesz a meccs kimenetele, hogy dobogós leszek-e vagy sem, csak az ellenfelemre figyeltem. Egy kicsit mindig a mának élek. Nem igazán foglalkozok a jövővel. De nagyon sok célom van. Szeretném elérni, hogy az edzésprogramjaimat oktatási alapanyagként használják a testnevelési egyetemen. Nem könnyű megmutatni, hogy ez jó és hasznos dolog. Szeretném, ha az általános sportképzés alapja lenne. Továbbá szeretném Budán létrehozni az első dzsúdóakadémiát. Remélem, hamarosan elkezdődhet az építkezés. Szeretném értékkel megtölteni, adni valamit a kerületnek, a környezetnek. Már közel van a megvalósítása. Ugyanígy újabb szintre léptem a golfozásban is. Ez az új mozgatórugóm.

Meghívásos golfversenyekre jár. Feljebb lépett már a ranglistán?

Nemrég volt az első komolyabb versenyem, és immár az ötödik helyen szerepelek a hivatalos országos ranglistán, bár nem játszottam életem legjobbját.

Mit ad a golf?

Bármilyen fura, de kellő mennyiségű adrenalint. Nem számít, hogy nyerek vagy sem, a versenyszellem hajt. Itt is a legjobbra törekszem. Nyilván későn kezdtem, de azért motivált vagyok. Úgy érzem magam, mint régen, amikor aktívan cselgáncsoztam: a győzelem vagy a kudarc arra késztetett, hogy átgondoljam a teljesítményemet és legközelebb jobb legyek.

Ugyanez a szenvedélyesség és sikerorientáltság jellemzi a magánéletben is?

Szeretem a nagyvilági életet, a társaságot. Szeretek beszélgetni. De nem vágyom arra, hogy a középpontban legyek. Bizonyos értelemben túlhajtottan élek. Voltak az életemben meghatározó nők, akiket nagyon szerettem, és komolyan is gondoltuk, de valahogy elsodródtunk egymástól. Azonban mind a mai napig jóban vagyok velük. Könnyen beszélek a magánéletemről, nincs benne rejtegetnivaló. Én is szeretnék családot alapítani, de az igazi szerelem mindig is a sport marad. Ezért is nehéz velem élni. Mindig sok a tennivalóm, nem vagyok az az otthonülős típus. Nem esem pánikba, hogy harminckét éves vagyok, és kell feleség és gyerek.

Benne van ebben az izgágaságban az is, hogy egy nap lecsillapodik és megállapodik?

Nem tudom elképzelni, hogy lecsillapodjak. A megállapodás már valószínűbb. Itt van velem az apám és a keresztapám, spontán velem tartottak. Ilyen család vagyunk. Ha most azt mondanám, hogy egy hétig nem megyünk haza, abban is benne lennének.

Tehát jó úton vannak azok, akik követnék a példáját mind a cselgáncsban, mind az életben?

Természetesen, hiszen ez is egy út. Jó sportot választottak, kiegészítő edzésként pedig próbálják ki a golfot, vagy bármilyen más sportot. Ha a nyomdokaimba akarnak lépni, akkor lesznek kemény pillanatok, izzadság, könnyek, mosolyok, pofonok, nehézségek. De nem szabad meghátrálni, nem szabad feladni. A dzsúdóban mindig bármi megtörténhet. Megtanít arra, hogy az utolsó pillanatig foggal-körömmel kell harcolni. Mert csak így érdemes!