„Nem szabad megijedni a hangulattól”

<p>Köln. Eddig csak német és spanyol csapatok jutottak be a fináléba a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében, de a Veszprém arra készül, hogy a hétvégén megszakítja ezt a sorozatot.</p>

ELŐZETES

A 2010 óta létező BL Final Fourban rendre német gárda diadalmaskodott, amikor német–spanyol finálét rendeztek, míg 2011-ben spanyol házidöntő volt, melyben az akkor Nagy Lászlóval felálló Barcelona legyőzte a Ciudad Realt.

A világklasszis magyar átlövő azóta már a Veszprémet erősíti. „Természetesen először a Kielre figyelünk az elődöntőben. Tudjuk, mit játszik, csak akkor van esélyünk, ha a védekezésünk stabil, és nem hagyjuk felgyorsulni a németeket – fogalmazott Nagy. – A Kiel tisztában van azzal, mi vezet sikerre, kétszer nyert már Kölnben, de látom, mi mennyire elszántak vagyunk. A védekezés, az akarat és a küzdés révén valósíthatjuk meg álmainkat.”

Az átlövő hozzátette: mivel szombaton és vasárnap is mérkőzést játszanak, ezért a másik két elődöntős együttesből, a Flensburg-Handewittből és a Barcelonából is felkészültek. „Nem csak a riválisokra kell figyelnünk, mert az atmoszféra is magával ragadó lehet. Aki már játszott a BL-ben Final Fourt, tudja, hogy ennél nagyobb klubtorna nincs. Erre mindenki figyel egész Európában, sőt azon túl is. Nem szabad megijedni, hogy milyen hangulat uralkodik majd Kölnben” – mondta Nagy László.

Kulcsszerep hárulhat Momir Ilicsre, aki tavaly éppen a Kieltől érkezett Veszprémbe. A szerb átlövő a német klubbal 2010-ben és 2012-ben nyert már BL-t, és úgy érzi, most is van erre esélye. „Ez egy ünnepi hétvége, de mindenki tisztában van vele, hogy keményen meg kell küzdeni minden labdáért. Bírni kell az ellenfél nyomását, és bírni kell azt is erővel, hogy mi kényszerítsük rá akaratunkat a másik csapatra” – jelentette ki Ilics, aki 91 góljával második a BL góllistáján, de az éllovas, 95 gólos Renato Vugrinec csapata, a Metalurg Szkopje nem játszik a kölni tornán.

„Szeretnénk megnyerni a BL-t! Remek csapat továbbra is Marko Vujinéké, de eljött a pillanat, hogy most mi még jobbak lehetünk” – mondta Iváncsik Tamás, a veszprémiek szélsője, akinek testvére, Gergő, valamint a kapus Fazekas Nándor már a klub történetének első, 2002-es BL-döntőjében is szerepelt a jelenlegi keretből (akkor a szintén német Magdeburg győzött).

Carlos Ortega, a magyar bajnokcsapat vezetőedzője játékosként hatszor nyert BL-t a Barcelonával. Most edzőként is szeretne a csúcsra érni. „A Kiel nagyon tudja a gyors, kontrakézilabdát, de átlövésekből is rendkívül eredményesen támad. Feltérképeztük a játékát. Nagy szükség volt az aprólékos értékelésre, hiszen a tavalyihoz képest átalakult a németek kerete” – jegyezte meg a spanyol szakember.

Az előző idény negyeddöntőjében a Kiel kettős győzelemmel (32:31, 29:28) búcsúztatta a veszprémieket.

A Final Four mérkőzéseit az M1, a magyar és a szlovák Digisport élőben közvetíti. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?