Nem lesz III. fociliga Nagyfödémesen

Nagyfödémes |

<p>A tavaszi szezonban már nem lesznek III. ligás labdarúgó-mérkőzések Nagyfödémesen, miután az ősszel ott székelő FC Horses januártól az FK Bánovce nad Bebravou csapatával lépett együttműködésre.</p>

A nyár elején még nagy reményekkel kezdte el szereplését Nagyfödémesen az FC Horses, amely azt megelőzően a nagyszombatiak C csapataként funkcionált. A klub a nyáron költözött Nagyfödémesre, de a játékoskeretben csak egyetlen hazai játékos szerepelt, a kemény magot javarészt nagyszombati fiatalok és a B csapatból kiszorult labdarúgók alkották.

„A tervek szerint a jövőben még szorosabb lett volna köztünk és az FC Horses között az együttműködés, de végül úgy döntöttek a vezetők, hogy megszűnik az kapcsolat. Nem szeretném részletezni, hogy miért döntöttek így, de nem hiszem, hogy a csapat szereplése volt az oka – árulta el Gőgh Ferenc nagyfödémesi polgármester. – Szeretnénk egy hazai játékosokból álló csapatot összerakni a következő szezonra, újra felkínálni a lehetőséget mindenkinek, aki a III., vagy korábban az V. ligában nem akart nagyfödémesi színekben focizni. Sok játékosunk van jelenleg Jánosházán, elsősorban őket szeretnénk visszacsábítani. Fizetést valószínűleg nem tudunk majd kínálni, de minden mást biztosítunk számukra.”

Mivel a nagyfödémesi klub tavaly játékoshiány miatt kijelentkezett az V. ligából, így a következő kiírást két szinttel lejjebb, a galántai területi bajnokság másodosztályában kell elkezdenie. Az FC Horses továbbra is a harmadik ligában szerepel majd, és az ősszel elért 14. helyről kezdi a tavaszi szezont, csak nem Nagyfödémesen, hanem Bánovcén játssza hazai mérkőzéseit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?