Nem jutottak fel Kučováék

Nem jutottak fel a Fed-kupa I. Világcsoportjába a szlovák női teniszezők, miután Cibulková nélkül hazai pályán kikaptak Hollandiától.

Nem jutottak fel a Fed-kupa I. Világcsoportjába a szlovák női teniszezők, miután Cibulková nélkül hazai pályán kikaptak Hollandiától. Az összecsapás már a négy egyes után eldőlt.

A szlovákok Dominika Cibulková nélkül léptek pályára a pozsonyi NTC-ben kialakított fedett salakpályán, mert a világranglista-4. játékos még a múlt héten kellemetlen csuklósérülést szenvedett.

A szombati játéknap első mérkőzésen Jana Čepelová hozta a hazaiak első pontját, kétszettes, de nagyon szoros csatában nyert 6:3, 6:2-re a holland Hogenkamp ellen.

A második mérkőzésen a hazai pályán most debütáló Rebecca Šramková ellenfele a világranglista 20. helyén álló Kiki Bertens volt. Az első játékot rendkívül motiváltan kezdte a szlovák játékos, de Bertens végül könnyedén 6:1-re hozta az első játszmát. A második szett elején Šramková bátrabban és koncentráltabban játszott. Kihasználta ellenfele kisebb hullámvölgyét, így hamar 3:0-s előnyre tett szert. A vezetés azonban nem tartott sokáig, Bertens visszavette mindkét elvesztett adogatójátékát, és zsinórban 6 játékot begyűjtve nyerte a második játszmát 6:3-ra.

A vasárnapi mindent eldöntő játéknapot Jana Čepelová kezdte Kiki Bertens ellen. Mindkét fél magas színvonalú játékkal indította a mérkőzést, 3:3-ig fej fej mellett haladtak. A szlovák teniszező okosan játszott, nagyon jól védekezett, és a szervajátéka is stabil volt. A hetedik játékban Bertens rögtön az első lehetőségét kihasználta, s elvette ellenfele adogatását, és 6:3-ra nyerte az első játszmát. A második szettben 3:1-es Bertens-vezetést követően Čepelová kiegyenlített 3:3-ra, de a holland játékos nem hagyta magát, és 6:3-ra ezt a szettet is megnyerte. A vereségét követően Čepelová is elismerte ellenfele teljesítményét: „Kiki ma is igazolta, mennyire jól megy neki a játék salakon. A világranglista 20. helyén álló teniszező, aki tavaly Roland Garros-elődöntőt játszott. Nem játszottam rosszul, de az igazán fontos pillanatokban ellenfelem fantasztikus volt.”

A negyedik egyes előtt Matej Lipták kapitány megváltoztatta álláspontját: Rebecca Šramková szombati vereségét követően Kristína Kučovát jelölte a vasárnapi második mérkőzésre Richel Hogenkamp ellen. Az összecsapás hullámzó játékot és rengeteg hibát hozott, azonban a fontos labdáknál rendre a holland játékos koncentrált jobban, és végül 7:5, 6:4-re győzött. Kučová szomorúan kommentálta az eseményeket: „Nagyon csalódott vagyok. Sajnálom, hogy nem sikerült megnyernem a mérkőzést, s így elúsztak reményeink. El kell ismernem, a mai napon Hogenkamp játéka hatékonyabb volt.”

Ezzel a páros eredményétől függetlenül eldőlt, hogy Hollandia jövőre is az I. Világcsoportban szerepelhet, a szlovákok pedig hiába nyertek bravúrosan az első fordulóban Olaszországban, nem sikerült kiharcolniuk a feljutást.

Nyáron azonban átszervezhetik a Fed-kupát, és ha a Davis-kupához hasonlóan itt is 16 csapat lesz a Világcsoportban (szemben az eddigi nyolccal), akkor jövőre a szlovákok is ott lesznek a legjobbak között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?