Nem halványulnak az emlékek

–Mikor fogja a közönség felállva és tapsolva ünnepelni kajakos védenceit, mint a díjkiosztón történt az egyéni győztes Kaliskával? – kérdeztem az ünnepség után az örökvidám edzőtől: „Már az is nagy dolog, hogy a hokisok és teniszezők előtt végeztek az ankéton. A pekingi olimpia után örülnénk, ha nekik is állva tapsolnának – reménykedik Soós Tibor. – Különben Komáromban olyan fogadtatásban volt részünk, hogy az még az aranyünneplést is felülmúlta. Kétezer ember tapsolt a téren, a fiúk pedig elkezdtek örülni a bronzéremnek. Mikor a negyedik idővel jutottunk a döntőbe, már tudtam, hogy attól kell félnünk, hogy ne csússzunk le a dobogóról, s ez be is következett. Utólag azt is elárulom, hogy ennek a harmadik helynek a megszerzése sokkal nehezebb volt, mint előtte két évig nyerni a világbajnoki címeket. Láthattuk a mostani bejátszásból is, hogy milyen szoros versenyben maradt éremszerző helyen a hajónk. Állítom, jobban fájt az a bronz, mint a korábbi aranyak.”

Nincs csalódás

Juraj Bača látta hátulról a legjobban, hogyan telik a döntő alig három perce. Decemberben milyen emlékként jön elő az augusztusi bronzfinálé? „Ugyanolyan érzések kavarognak bennem, mint a célba éréskor. Tudom, hogy mindent kiadtam magamból, s akkor ez többre nem volt elég. A teljes sikerhez szerencse és formaidőzítés is kell, utóbbi kettő nekünk nem jött össze. Mégis azt mondom: gyönyörű a bronzérem. És hozzáteszem: csalódottak sem vagyunk, inkább tapasztaltabbak és okosabbak lettünk. Nem mindig a legfényesebb eredmények jönnek a a sportban, s az a fontos, hogy tudunk tanulni a hibáinkból.”

És a folytatás? „Túl korai erről beszélni. Elkezdtük az újabb négyéves olimpiai időszakot. Nyitottak vagyunk minden hajóegység felé. Egy biztos, hogy az irány Peking, de a következő esztendők hozhatnak különböző változásokat és próbálkozásokat, de mindegyik csak arra szolgál majd, hogy a 2008-as játékokon legyünk csúcsformában.”

Legtöbbször Juraj Bača szokott nyilatkozni az egység tagjai közül. Netán a legénység szóvivője? „Nem vagyok az, csak gyakrabban kaptam szót. Most is megbeszéltük, hogy Ricsi szól a közönséghez, és így is volt. Ez úgy működik, hogy kérdeznek bennünket, mi meg válaszolgatunk. A választás a kérdező dolga.”

Friss oklevéllel

Riszdorfer Mihály friss okleveles testnevelő tanár. Múlt héten végzett a pozsonyi Comenius Egyetemen a természeti sportok szakán. „Befejeztem a sulit, de közben belevágtam egy másik dologba. A Komárom melletti Virtet és Patot egy gyönyörű tó köti össze, s azon szeretnénk megépíteni az első, nemzetközi versenyekre is alkalmas kajak-kenupályát Szlovákiában. Befektetőket már találtunk. Mellette lesz egy sportszálló, valamint kerékpár- és korcsolyapálya is, ami nálunk egyedi lehet a maga nemében. Pat község már komoly lépéseket tett a projektum megvalósításáért.”

December derekán pillantunk vissza az augusztusi percekre. „Egy nagyon nehéz versenyen lettünk harmadikok. Csak ismételni tudom önmagamat: a remek napot kifogó magyarokat képtelen voltunk megverni. Nekünk nem volt jó napunk. Egy kicsit bánt, hogy az ezüstérmes németeket nem tudtuk elcsípni, de őket a csak célban vettük észre. Utólag is örülhetünk, mert a célban nagyon a nyakunkon voltak a bolgárok.”

Mikor ment el az elsőség?

A bronzhajó vezérevezőse, a fiatalabbik Riszdorfer-fivér, Richárd örül az ankételsőségnek. Van-e hiányérzete 2004 végén? „Nincs. Úgy sikerült az év, ahogy sikerülhetett. Se jobban, se rosszabbul. Persze hogy kár az aranyéremért. De a sport már ilyen. Percenként változhat minden. Mikor a célba értünk, nem tudtam, hányadikak vagyunk: harmadikok vagy negyedikek, mert a bolgárok nagyon ránk hajtottak. Nekem a hajó első embereként az egész kilométer nehéz volt. Aki nyer, annak könnyen megy minden. Ötszáznál megindultunk a magyarokkal, de háromszázzal a cél előtt már nagyon elhúztak, s éreztem, elment az elsőség. De nem hajtom le a fejemet, büszke vagyok, hogy harmadikok lettünk, mert a kajak-kenusport első férfi kajakérmét hoztuk Szlovákiába.”

Van miért harcolni

Vlček Erik az ország idei legjobb kajakosa. „Tetszett a műsor, s az is, hogy harmadszor hívtak fel győztesként bennünket a színpadra. Már csak kétszer kell visszatérnünk, s mindegyik csapattagnak lesz egy díja, hiszen évente csak egyet kap az egység. Eddig nem osztottuk el, egyelőre a klubban van, de ha meglesz a négy, talán mindenki hazavisz egyet belőle. Szép lett volna az aranyérem, de örülünk a bronznak is. ĺgy legalább van még miért harcolnunk. A harmadik hely ugyan lökést nem adott, de nem is fogott vissza bennünket. Valami még hiányzik ahhoz, hogy nyerni tudjunk az olimpián. Ezt kell a következő években megszereznünk.”