Nem csalt, nem volt alattomos

Valószínű hogy a magyarok érdeklődése a sport iránt már sohasem éri el azt a szintet, mint a második világháború után, különösen pedig a helsinki olimpia idején. Akkoriban bizony mindegyik magyar szurkolt, nők, férfiak, gyerekek és idősek egyaránt. A tét nemcsak az olimpiai bajnokságok száma, hanem még inkább a megtépázott nemzeti önbecsülés visszaszerzése volt. Papp Laci népszerűsége az Aranycsapat labdarúgóinak közkedveltségével volt azonos. Személyét nemcsak rajongás övezte, kijutott neki a tiszteletből is. A szurkoló, bár még nem voltak tévés közvetítések, kiérezte, ez a remek ökölvívó mindent megtesz hazája és nemzete dicsőségéért a szorítóban. S teszi ezt úgy, mintha nem egy szegény család gyermeke lenne, hanem valami lovag. Nem csalt, nem volt alattomos akkor sem, amikor ellenfele megérdemelte volna. Könnyed volt, cseles, ötletekkel teli. Később a hivatásosok között is elnyerhette volna a világelsőséget, ha a sporthatóság engedélyezi rajtját. Csakhát akkoriban más idők jártak. Papp Laci többször megfordult a Feldivéken is. Egyszer a vágsellyei Vörösmarty Ifjúsági Klubban járt, és én voltam a műsorvezető. Ötszázan gyűltek össze szurkolói, de számomra a bevezető szavakon kívül nem maradt feladat. Egymaga is kitűnően megállta a helyét. 1994-ben Puskással és Szepesivel ő is ott volt a hazai magyar újságírók focicsapatával Koppenhágában, de ott már hanyatló egészséggel, ki-kihagyott az emlékezete. Minden idők egyik legkiválóbb ökölvívója emlékét megőrzi majd a sporttörténet. Egy nehéz sorsú külvárosi magyar gyerek tehetsége, szorgalma és embersége révén kivívta a nagyvilág megbecsülését. A világ azóta nagyot változott, de a Papp Lacihoz hasonló vérbeli sportemberek emléke sohasem halványulhat el.