Nehéz hétvége előtt Hossáék

<p>Vladimír Vůjtek szövetségi kapitány teljesen átszervezte a szlovák jégkorong-válogatottat a hétvégi két csoportmeccsre: minden sort megbontott, s reméli, az új felállással eredményesebbek lesznek. A szlovákok ma (közép-európai idő szerint 9 órakor) a szlovénokkal, holnap (16.30) az oroszokkal találkoznak.</p>

KIKÜLDÖTT

MUNKATÁRSUNKTÓL

Az amerikaiaktól elszenvedett 7:1- es vereség ellenére jó volt a hangulat a szlovák hokisok tegnapi edzésén.

Vůjtek mindent átszervezett

„Néha jobb 7:1-re kikapni, mint 3:2-re, mert legalább egyértelmű, hogy azt a meccset semmiképpen nem nyerhettük volna meg, az ellenfél sokkal jobb volt” – mondta a nyitányról Vůjtek, aki mára teljesen átszervezte a csapatot.

Az első sorba Hossa és Handzuš mellé az a Tomáš Záborský került, aki az első mérkőzést csak a tribünről nézte. Tomáš Tatar a második sorba került Kopeckýhez és Jurčóhoz, az amerikaiak ellen megsérült Marcinko helyett pedig Ölvecký kapott helyet a negyedik sorban. A szakvezető a védőket is másképpen párosította: Chára mellé Starostát, Sekera mellé Marinčint állította, csak a Baranka–Meszároš kettős maradt együtt.

„A torna előtt is mindig mondtam, hogy majd csak itt mutatkozik meg, ki kihez illik, ki kivel tud jól együtt játszani. Az első meccsre kitalált összeállítás nem volt sikeres, ezért valamit ki kellett találni” – mondta Vůjtek, aki kapusposzton nem tervez cserét, a szlovének ellen is Halák kap lehetőséget.

A szlovének

védekezni fognak

A szlovén válogatott teljesen más játékerőt képvisel, mint az USA, Vůjtek szerint ezért nem is lehet összevetni a két mérkőzést. „A szlovénektől elkeseredett védekezést várok, mindent meg fognak tenni, hogy ne engedjenek minket a kapu elé. A szlovénok az oroszok ellen is sokáig tartották magukat, megmutatták, hogy ma már nincs gyenge ellenfél. Mi leszünk a favoritok, nekünk kell aktívnak és kreatívnak lennünk” – nyilatkozta Vůjtek.

Záborský az első sorban

Az Ufa szélsője, Tomáš Záborský az első meccsen nem kapott lehetőséget, a szlovénok ellen azonban Hossa és Handzuš mellett az első sorban szerepelhet. „Szörnyű a tribünről nézni a játékot, ez még rosszabb, mint ha sérült lennék, mert még tehetetlenebbnek érzem magam. Most azonban kaptam egy esélyt, amivel szeretnék élni” – fogadkozott Záborský. Ő is úgy véli, egy nagy zakón könnyebb túllépni, mint egy szoros vereségen: „Egy ilyen nagyarányú vereség után egyszerűbb lapozni egyet, és elfelejteni. Még csak a torna elején járunk, a nyolcad- vagy a negyeddöntő lesz kulcsfontosságú. Még van két mérkőzésünk, hogy öszszeszokjunk.”

Halák bizakodik

Jaroslav Halák öt kapott gólig bírta az amerikaiak ellen, de bízik benne, ma már más lesz a szlovák védelem. „Sokkal jobban kell játszanunk, ez egyértelmű. Nem szabad hagynunk, hogy az ellenfél létszámfölénybe kerüljön” – nyilatkozta a St. Louis kapusa, aki még arra is lát esélyt, hogy a szlovákok megismételjék a vancouveri eredményüket. „Miért ne? – mondta Halák egy külföldi újságíró kérdésére, bekerülhet-e Szlovákia ismét a legjobb négy közé. – Ha összeáll a játékunk, sikeresek lehetünk, de mindig csak az előttünk álló meccsre koncentrálunk.”

Ennek jegyében az oroszok elleni vasárnapi találkozóról senki nem akart beszélni. Ma egyébként csúcsrangadót rendeznek a csoportban, a szlovák–szlovén összecsapás után az USA a házigazda oroszokkal találkozik. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?