„Néha szélmalomharcnak tűnik, amit csinálunk”

Zuzana Moravčíková, a szlovák női jégkorongcsapat 29 éves kapitánya nem akarta csak nézni a fiúkat a jégen, s maga is hokibotot vett a kezébe. Az esküt határozott hangon olvasta fel, de magas sarkú cipőjét az első adandó alkalommal lerúgta. Zuzana Moravčíková, a szlovák női jégkorongcsapat kapitánya korcsolyával a lábán érzi jól magát, de bántja, hogy a közvélemény csak elvétve érdeklődik a női hoki iránt.

Milan Jagnešák bobossal ön tette le az olimpiai esküt a köztársasági elnök előtt. Milyen érzésvolt?

Nagyon különleges, mivel egyáltalán nem számítottam rá, hogy én olvashatom fel az eskü szövegét. Már az is nagy dolog, hogy egyáltalán a női hokicsapat is szóba jön egy ilyen megtisztelő feladatnál. Arra pedig végképp nem gondoltam, hogy pont én leszek a szerencsés.

Izgult?

Egy kicsit igen, és meg is örültem, amikor megtudtam, hogy nem muszáj fejből mondanom a szöveget. Nem mintha az eskü olyan hosszú vagy bonyolult lenne, de azért, ha az ember körülnéz, és meglátja a sok ismerős arcot, könnyen belesülhet. Ezért inkább biztosra mentem, és papírról olvastam az esküt.

Az a tény, hogy önt választották a feladatra, annak a jele, hogy a női hoki is kezd előtérbe kerülni az országban?

Reméljük. Egy kicsit bánt, hogy a nagy nyilvánosság csak akkor kezd érdeklődni a sportunk iránt, amikor valami kimagasló eredményt érünk el, de ez már csak így van. Ahogy a köztársasági elnök is mondta a beszédében, a sporthoz óriási kitartás kell, s ha valaki a nehézségek dacára sem adja fel,akkor sikeres lehet. Néha szélmalomharcnak tűnik, amit csinálunk, de lassan-lassan talán megbecsültebb sportág válik a női jégkorongból.

Hogyan kezd egy lány hokizni?

Mindenki máshogy kezdi. Valakinek bátyjai vannak, s velük játszik, valaki az utcabeli fiúkkal, valakinek edző az apja vagy hokis az unokatestvére. A mi csapatunkból is mindenkinek valami más adta mega kezdőlökést. Valaki már egészen kiskorától hokizik, valaki nagyon későn kezdi, olyan későn, hogy szinte hihetetlen, így is ilyen magas szintre lehet jutni. De mi, nők csak amatőrként hokizunk, így változatos a játékosok életkora. Nincsenek korosztályos versenyek, így egy csapatban együtt játszhat a 13 éves kislány és a 32 évesnőis. Az egyik tanul, a másik dolgozik, de a hoki iránti szeretet közös bennük.

Önből hogyan lett jégkorongozó?

A jégen több volt a fiú, mint a lány, és ha nem akartuk csak nézni a fiúkat, akkor alkalmazkodnunk kellett, így hokibotot vettünk a kezünkbe.

A női hoki valószínűleg nem annyira durva sport, mint a férfiaké.

Természetesen nem, a női hokiban nincsenek durva szabálytalanságok, dulakodások a palánknál és egyéb hektikus dolgok. Viszont mégiscsak jégkorong ez is, itt is vannak párharcok, nekünk is keménynek kell lennünk, még hanem is annyira, mint a férfiaknak. Nálunk inkább a technika dominál, durvaság helyett a jó összjátékkal kell eredményeket elérnünk.

A szlovák válogatott számára már az is óriási siker, hogy kijutott az olimpiára. Mit szeretnének elérni Vancouverben, ahol Kanada, Svédország és Svájc lesz az ellenfelük?

Nagyra értékeljük,hogy ott lehetünk az olimpián, a világ nyolc legjobb csapata között, holott összehasonlíthatatlanul rosszabb körülmények között készülünk, mint az ellenfeleink. Már ez is egy kis győzelem. Ha sikerülne a nyolcadiknál jobb helyezést elérnünk, az már várakozáson felüli eredmény lenne. De miért ne? Ott leszünk, harcolni fogunk, hátha összejön!

Hogyan jellemezné az ellenfeleket?

Kanada a jégkorong hazája, ahol a női hokit ugyanolyan nagy becsben tartják, mint a férfi hokit. Nagyszerűek a körülmények, korszerűek a stadionok, s a szövetségi kapitány sokkal több játékosból válogathat. Svédországban szintén nagy hagyományai vannak a jégkorongnak, a svájciak pedig most kezdenek magukra találni, a játékosaik nagy része Amerikában vagy Kanadában tanul. Mindhárom országban sokkal több lány hokizik, mint Szlovákiában, és a bajnokságok rendszere is átgondoltabb.