Négysáncverseny - Simon Ammann nyert Oberstdorfban

<p>A svájci Simon Ammann győzött a síugrók világkupa-sorozatába tartozó Négysáncverseny első, oberstdorfi állomásán. A négyszeres olimpiai bajnok már az első sorozat után is vezetett azzal, hogy 139 méterre repült, és előnyét egy 133 méteres ugrással őrizte meg a második körben. Pályafutása során Ammann még sosem nyerte meg a Négysáncversenyt, legjobb eredménye összetettben második hely volt.</p>

 A vasárnapi nyitányon a norvég Anders Bardal végzett mögötte másodikként úgy, hogy a hatodik helyről jött fel a második ugrásával, míg a harmadik pozícióban holtverseny alakult ki az osztrák Thomas Diethart és a szlovén Peter Prevc között. Az élmezőnyben kicsik a különbségek, az első hat helyezettet mindössze 7,5 pont választja el.
   

A kétszeres címvédő osztrák Gregor Schlierenzauer kilencedik lett, hátránya húsz pontnál is több, így csökkent az esélye arra, hogy sorozatban harmadszor diadalmaskodjon. Ez egyébként korábban csak a norvég Björn Wirkolának sikerült 1967 és 1969 között.
   

Az első állomás igazán nagy vesztese a vk pontversenyében élen álló, az előző négy vk-viadalon dobogós lengyel Kamil Stoch volt, az elrontott, 124 méteres első ugrása miatt ugyanis csak a 13. helyen végzett. Ezzel gyakorlatilag minimálissá vált az esélye arra, hogy megnyerje a Négysáncversenyt.
   

Minden idők egyik legjobb síugrója, a Négysáncversenyen öt végső diadalával rekorder Janne Ahonen 25. lett. A 36 éves finn 2008-ban, majd 2011-ben már visszavonult, és most azért tért vissza, hogy februárban, Szocsiban utolsó kísérletet tegyen olimpiai éremszerzésre egyéniben. Ez ugyanis az egyetlen, amely nem sikerült neki páratlan pályafutása során.

    Eredmények:
1. Simon Ammann (svájci) 301,9 pont (139,0 m/133,0 m)
2. Anders Bardal (norvég) 297,9 (133,0/133,5)
3. Thomas Diethart (osztrák) 297,3 (139,0/134,5) és
   Peter Prevc (szlovén) 297,3(139,5/134,0)

    A vk-sorozat állása 9 verseny után (még 18 van hátra): 1. Kamil Stoch (lengyel) 430 pont, 2. Bardal 391, 3. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 381
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?