Negyedik helyen zárta az Eb-t a magyar férfivízilabda-válogatott

vízilabdabronzmeccs2024Eb

A két csapat a csoportban már találkozott, akkor a magyarok 10:5-re nyertek és megszerezték a csoport-elsőséget. Azon a meccsen két meghatározó olasz játékos, Edoardo Di Somma és Francesco Di Fulvio sem volt ott a meccskeretben, most azonban mindketten lehetőséget kaptak. A betegségekkel küzdő magyar válogatottból Fekete és Szeghalmi maradt ki kedden.

Az olaszok bő egy perc alatt kétgólos előnybe kerültek a meccs elején, az első magyar gólra pedig öt percet kellett várni, Vigvári Vince emberelőnyből talált be. Ezt újabb két olasz találat követte, így Gyapjas helyett Bányai érkezett a kapuba, az első szünetben 1:4 állt az eredményjelzőn. Echenique második és Presciutti első góljával indult a következő negyed. Olaszország szemmel láthatóan a bronz megszerzése mellett szerette volna elkerülni, hogy bő egy héten belül kétszer is kikapjon a fiatal magyaroktól. Vigvári Vince is duplázott, majd kettős emberhátrányban Bányai védett egy óriásit, így Tátrai bombagólja után már csak három volt a különbség. Valamelyest összeállt a magyar védekezés, de a kapufák és a blokkok után is rendre az olaszokhoz pattantak a labdák, így a nagyszünetre tovább nőtt a különbség, 3:8.

Cannella óriási góljával tovább nőtt az olasz válogatott előnye, a túloldalon Tátrai kapufát lőtt, de a következő támadásnál Burián ember-előnyből betalált. Úgy tűnt, ez lehet az első negyed, amelyet nem nyer meg Olaszország, ám végül egy büntetőgóllal ezt is behúzták, 4:10 volt az állás a negyedik negyed előtt.

Az újabb két olasz gólra Vigvári Vince válaszolt, az utolsó percekban csak az volt a kérdés, mennyi lesz a különbség a végén. A hajrában Tátrai gyönyörűen vált le emberéről, majd kapufást gólt szerzett, a 12:7-es végeredményt pedig a csoportmeccshez hasonlóan Nagy állította be. A 2022-es spliti Eb-n negyedik olaszok így visszavágtak a múlt heti ötgólos vereségért és ugyanennyivel győzték le a kontinenstornára megfiatalított magyar csapatot. Varga Zsolt szövetségi kapitány az eredmény ellenére pozitívan értékelt. „Mindig nehéz vereséggel lezárni egy tornát, hiszen mindig okoz ez egy rossz érzést. Pedig szerintem ezen a tornán az első mérkőzéstől kezdve fantasztikus teljesítményeket láttunk az utolsó előttiig. A mai napon kevésbé voltak ezek meg. Szerintem az egész tornán nem hibáztunk annyit, mint a mai meccsen. Gondolkodásbeli és taktikai hibákból is rengeteg volt. Mindenki megpróbálta a saját maga módján belevinni a találkozóba az utolsó erejét is, ami a betegségek után megmaradt. Azt láttam, hogy akik nem szoktak lejönni, azok is lejöttek, mert annyira kimerültek. Szemben találtuk magunkat egy visszavágásra éhes olasz csapattal, ezzel együtt minden, amit elmondtam, az okozta ezt a mai játékot. Azt kértem a játékosoktól, hogy amit lehet, tanuljunk el tőlük, hiszen a világ egyik legjobb válogatottjával játszottunk. Ettől lesznek a játékosok jobbak, hogy magukba szívják a tudást, mint egy szivacs” – értékelt az M4 Sportnak a magyar csapat mestere.

A tíz védéssel, 55,6 százalékos teljesítménnyel záró Bányai Márk elárulta, hogy a kapusokat is megviselte a betegség. „A tegnapi edzés érdekesen zajlott, én sem és Gyapjas Viktor sem tudott védeni, még két játékosunk otthon is maradt betegség miatt, de amennyire tudtunk, felkészültünk az ellenfélből. Ez most ennyire volt elég. Sajnálom, ha nem jön közbe ez a betegséghullám, akkor másként is végződhetett volna. Akkor fejben és testileg is gyorsabbak lettünk volna. Kaptunk olyan gólt, gólokat, amikor a kapufáról hozzájuk pattant a labda, mi pedig már elindultunk előre. Ez van, megyünk tovább” – összegezte a mérkőzést a Szolnok kapusa, aki szavai szerint nagyon éhes volt egy éremre, de így is nagy élményként tekint az Európa-bajnokságra.

Eredmények

Férfivízilabda-Európa-bajnokság

Bronzmeccs: Olaszország–Magyarország 12:7 (4:1, 4:2, 2:1, 2:3), magyar gólszerzők: Vigvári Vi. 3, Tátrai 2, Burián, Nagy Á. 1-1.

A 7. helyért: Szerbia–Románia 18:7 (5:1, 3:2, 4:1, 6:3).

A 9. helyért: Franciaország–Georgia 12:6 (2:1, 3:1, 3:3, 4:1).

A 11. helyért: Hollandia–Németország 16:10 (5:2, 6:5, 3:2, 2:1).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?