Négy aranyat nyert a szovjet biológia-tanárnő

<div>Innsbruck már az 1960-as olimpia rendezési jogáért is esélyesként szállt harcba, így Squaw Valley némileg meglepő győzelme után a papírforma érvényesült azzal, hogy a tiroli város adhatott otthont az 1964-es téli ötkarikás játékoknak.</div><div>&nbsp;</div>

Baleset volt, hó nem Az időjárás viszont eltért a megszokottól: az olimpia előtt majdnem két hónapig nem havazott Innsbruckban, ezért Amerikából hoztak hóágyúkat, a hadsereg vezetése pedig közel 60 000 köbméter havat hordatott le a katonákkal a hegyekből az egyes versenyhelyszínekre...A komikusnak ható szituáció mellett sokkal szomorúbb eseményekkel is szembe kellett nézniük a szervezőknek: négy nappal a megnyitó előtt a lengyel származású brit szánkós, Kazimierz Kay-Skrzypecki halálos balesetet szenvedett az edzésen, csakúgy, mint a 19 éves ausztrál alpesi síző Ross Milne. A játékok során szerencsére már nem történt tragédia, az olimpia így inkább a nagy egyéniségek kapcsán maradt emlékezetes. A fair play-díjas Egy volt közülük az olasz bobos, Eugenio Monti, aki jelesre vizsgázott sportszerűségből. Minden idők egyik legsikeresebb bobversenyzője nyolc vb-elsőség után végre olimpiai aranyat is szeretett volna (1956-ban kétszer is csak ezüstig jutott, 1960-ban pedig nem szerepelt a műsorban a sportág), s erre már csak a ketteseknél maradt esélye. Monti ennek ellenére kisegítette a rivális briteket, akik bobján eltörött az egyik penge – a Nash–Dixon páros pedig meg is nyerte a számot (a britek egyetlen innsbrucki elsőségét megszerezve). Montit tettéért a Pierre Coubertin-éremmel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fair play-díjával tüntették ki. A csodálatos hajtű Az olimpia legnagyobb sztárja azonban kétségkívül a gyorskorcsolyázó Ligyija Szkoblikova volt. A szovjet biológia-tanárnő kétszeres bajnokként érkezett Ausztriába, s hatszorosként távozott: 500, 1000, 15000 és 3000 méteren is maga mögé utasította a mezőnyt. (Az egyedülálló teljesítményt csak 1984-ben tudta túlszárnyalni az amerikai Eric Heiden, öt arannyal). Hogy sikerében mekkora szerepet játszott kabalája, az amerikai csapat edzőjének feleségétől kapott hajtű, nem tudni, az mindenesetre tény, hogy Mrs. Freisinger készletéből az amerikai Terry McDermott is kért – és a michigani borbély meg is nyerte az 500 méteres számot... Elvették Kiliusék érmét Ez volt az amerikaiak egyetlen aranya Innsbruckban, ami még így is bravúrnak számított, mivel három évvel korábban a műkorcsolya-válogatottjukat szállító repülőgép a prágai vb-re tartva a földbe csapódott, s 73-an meghaltak.Így aztán ebben a sportágban is megtört az USA hegemóniája: párosban például a Belouszova–Protopopov szovjet kettős győzött, úgy, hogy előtte különböző versenyeken sorozatban kilencszer maradtak alul a német Kilius– Bäumler duóval szemben. Ráadásul – amellett, hogy az előre kinyomtatott aranyérmes emlékképeslapjaik fölöslegessé váltak – a NOB utólag elvette a németek ezüstérmét is, mert a játékok előtt néhány nappal profi szerződést írtak alá. A kettőst végül 1987-ben rehabilitálták. Genetikai mutáció és dopping A finnek sífutója, Eero Mäntyranta esetében is csak pályafutása után derült ki, hogy az Innsbruckban a 15 és 35 kilométeres számot is megnyerő sportoló vérében egy genetikai mutáció miatt volt a normálisnál 20 százalékkal magasabb a vörösvérsejtszint (igaz, később Mäntyranta azt is bevallotta, hogy szedett hormonkészítményeket, amelyek akkor még nem voltak tiltottak).Ünnepelt sztár volt a női szakág élmenője, a három elsőséget bezsebelő Klaudija Bojarszkih is, de a francia testvérpár, Christine és Marielle Goitschel is letette névjegyét alpesi síben: műlesiklásban és óriás-műlesiklásban is kisajátították az első két helyet, igazságosan megosztozva a két aranyon. A magyar hokisok búcsúja A magyar csapat minden eddiginél nagyobb létszámú (28) volt, köszönhetően a a jégkorongozóknak is. A magyar hokisok mind a nyolc meccsüket elveszítették (a szovjetektől 19:1-re kaptak ki), és a 16. helyen végeztek utolsó ötkarikás szereplésükkor. A tornát a szovjetek nyerték, a Dzurillával, Golonkával felálló csehszlovákok bronzérmet szereztek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?