<p>Az újonc vágsellyei együttes Nagymihályban is folytatta remek szereplését, a Zemplín otthonában is győzni tudott (2:1). Immár öt meccse veretlen a Duslo, és feljött a második helyre.</p>
Nagymihályban nyert a Duslo
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
A sérült játékmester, Lalák és a négy sárga lap miatt eltiltott Mihálik nélkül lépett pályára a mátyusföldi alakulat Nagymihályban. Szakadó esőben került sor a mérkőzésre, amely mindkét részről színvonalas támadófocit hozott.
„Kiegyenlített volt az első félidő, nekünk több helyzetünk volt, ám mégis a hazaiak szereztek vezetést. Hibáztak a középső védőink, s ezt kihasználta a 18 éves Danko, aki egyedül tört kapura, Kolmokov csak beleütni tudott a labdába – értékelte a mérkőzést lapunknak Takács Tibor, a vágsellyeiek alelnöke. – A játékrész hajrájában Čurgali mesteri átadása után Gešnábel lefutotta a hazai védőket, és 14 méterről a kifutó kapus felett a hálóba emelt. A szünet után fölénybe kerültek a nagymihályiak, ám tiszta helyzetük nem akadt. Mi gyors kontrákkal próbálkoztunk, és a 67. percben megszereztük a második gólunkat, a kiválóan játszó Čurgali iramodott meg a jobb oldalon, középre ívelt, Szabó és őrzője elcsúszott, így a labda Charizopulos elé került, aki 16 méterről nem hibázott. Ezt követően elkeseredetten támadtak a vendéglátók, de különösebb nehézségek nélkül megőriztük előnyünket.”
Ez volt a jó passzban lévő vágsellyeiek negyedik idegenbeli győzelme, Alsókubin (4:2), Liptószentmiklós (1:0) és Szenc (1:0) után Nagymihályból is három ponttal távoztak. (sz. z.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.