Sport

Nagykapos utcáin futottak

Akik úgy érezték, tenni akarnak valamit egészségük érdekében, azok ott voltak a Futás a város utcáin elnevezéssel rendezett eseményen Nagykaposon. A városi hivatal, valamint a Nagykaposi Futóklub által szervezett rendezvényen 1 és 5 km-en ki kocogva, ki pedig futva teljesítette az általa választott távot.
Pankovics Miklós

2022. szeptember 18. 20:55

kapos.futas
Szervezők és résztvevők egyaránt nagyon elégedettek voltak a verseny után (Képarchívum)

A városi labdarúgópályán Petrikán Péter polgármester köszöntője után rajtolt el a több mint félszáz jelentkező és tért ugyanide vissza a város utcáin megtett távot követően.

„Az 1 km-es távra 18-an jelentkeztek, 10 fiú és 8 lány. A mezőny legfiatalabb résztvevője egy 5 éves kislány, Zara Lea volt, aki természetesen szülei kíséretében indult el, és hol sétálva, kocogva vagy kissé meg-megszaladva, de mindenki örömére célba ért! 5 km-en 33-an, 20 fiú és 13 lány versenyzett. Itt a két legfiatalabb, az egyaránt 15 éves Dániel és Dávid, illetve egy 73 éves, Zoltán keresztnevet viselő résztvevő nevét jegyezhették a szervezők a legek kategóriájában” – tájékoztatott Papp Szilvia, a Nagykaposi Futóklub elnöke, aki egyébként lányával, Nikoletával együtt ért célba 5 km-en.

„A kánikulában sejtelmünk sem volt, mennyien leszünk. Szerencsénkre azonban a rendezvény délutánján a hőmérő higanyszála annyira lejjebb csúszott, hogy főleg a hosszabb távot választók bátrabban vállalhatták el az időjárással való megmérettetést is. Ami pedig a szervezést illeti, a jelentkezőknek nem lehetett okuk panaszra, sőt, még a háttérből sem hallottam elégedetlenségre utaló szavakat. Igyekeztünk mindent az elvárásoknak megfelelően teljesíteni. A jövőt illetően mindez arra ösztönözhet, hogy ismételten vállaljuk fel ennek a sportrendezvénynek a megszervezését, mivel ilyen formában is lehetőséget kínálunk, illetve ezzel is szeretnénk rávezetni kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket arra, hogy mindezt az egészségük érdekében teszik” – tette hozzá Papp Szilvia. A befutókat az elismerő szavak mellett egy meglepetés is érte, ugyanis a szintén akkor zajló Lecsófesztiválra szóló, 5 euró értékű belépőt is átvehettek a szervezők ajándékaként.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Eduard Heger Igor Matovič

Így gazdálkodik a Heger-kormány

Eduard Heger

Heger Albániába utazott az EU-Nyugat-Balkán csúcsra

d

Egyre több a beteg gyerek, de hiányoznak a gyógyszerek

Szijjártó Dankóval is találkozott, akitől egy ruhadarabot kapott ajándékba

Szijjártó Dankóval is találkozott, akitől még egy ajándékot is kapott

Mattrészegen ült gyerekbiciklire, balesetet okozott

Mattrészegen ült gyerekbiciklire, balesetet okozott

Ismeretlen autó gázolt egy biciklist, elhajtott a helyszínről

Cserbenhagyásos gázolás: ismeretlen autó gázolt egy biciklist

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.