Sport

Nagy Ádám: sokkolta a csapatot Eriksen esete

A részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjait sokkolta a dán Christian Eriksen esete, aki szombaton az első félidő végén összeesett a finnek elleni összecsapáson és a pályán kellett újraéleszteni.
author
MTI

2021. június 13. 18:00

nagy ádám
- Képarchívum

"Éppen véget ért a délutáni edzésünk, amikor az első hírek érkeztek. Mindannyiunkat sokkolt, rengeteget beszéltünk róla és arról is, hogy ez miként hat a dán válogatottra. Megrázó volt, hogy a családja is jelen volt" - mondta az MTI kérdésére a vasárnapi sajtótájékoztatón Nagy Ádám. - "Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy azt kívánjuk, mielőbb otthon legyen a családja körében".

A Bristol City védekező középpályása szerint szörnyű belegondolni abba, hogy ez bármelyikükkel megtörténhet. Elárulta, többször szóba került, hogyan lehetne ezeket kivédeni, mert nem ez az első eset és valószínűleg nem is az utolsó, mivel hiába csinálnak a futballistákon EKG-t, szívultrahangot, laborvizsgálatot, így is rejtve maradhatnak egészségi problémák.

"Érezzük, hogy fokozódik a nyomás, de ez természetes. Az ausztriai edzőtáborban még lazábban beszélgettünk a dolgokról, mert tudtuk, jó néhány edzés lesz addig, amíg kifutunk a telt házas Puskás Arénába. De ez egy édes teher, egy soha vissza nem térő alkalom. Mindent megteszünk, hogy jól kezdjünk" - tért át a nemzeti együttes első, keddi fellépésére Nagy Ádám.

A 25 éves futballista arról is beszélt, hogy a magyar csapatnál arculat- és generációváltás volt. Úgy vélte a nemzeti együttes ezáltal erősödött, de a címvédő portugál válogatott sem lett gyengébb, mint öt éve volt.

"Más mérkőzésre számítok, mint az előző Eb-n 3-3-mal végződött meccs volt. Kevesebb gólt, stabilabb, biztonságosabb játékot várok" - fogalmazott Nagy Ádám, aki 2016-ban a cserepadról nézte végig az előző kontinensviadal egyik legjobb találkozóját.

Varga Kevin a többi között arról beszélt, hogy ez lesz az első nagy tornája, amire nem lehet felkészülni, ezt át kell élni. Elképzelni sem tudja, milyen lesz kifutni a gyepre hazai közönség előtt.

"A szövetségi kapitány, Marco Rossi egytől egyig személyre szólóan elmondja, mint vár az adott pozícióban. A másik Szalai Ádám, aki csapatkapitányhoz méltóan összefogja az egész együttest. A csapategységben óriási szerepük volt" - mondta a török Kasimpasa támadója, hogy elsősorban kiknek a szavára hallgat.

Az ugyancsak 25 esztendős játékos szerint lesznek olyanok a csapatban, akik megvillannak majd, a jó egyéni teljesítmények pedig felhúzzák a többieket is.

A magyar válogatott kedden a portugálokat fogadja a Puskás Arénában, szombaton pedig ugyanott a világbajnok franciákkal játszik, aztán június 23-án Münchenben a németek vendégeként zárja a csoportkört.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
nrsr k

A kisebbségi törvény nem szerepel a kormány jogalkotási tervében, Gyimesire bízták az átdolgozását

telefonálás

Megszabadulhatunk a marketinghívásoktól

A síneken fekve várta a vonatot

TRAGÉDIA: Elgázolt egy férfit a vonat az állomáson

50 évvel ezelőtt elrabolta egy bébiszitter, most találta meg a családja

50 évvel ezelőtt elrabolta egy bébiszitter, most találta meg a családja

ponty

Sok helyen nem tud majd élő pontyot venni!

f

KVÍZ: Bandi, Böbe... Milyen nevekhez tartoznak a következő BECENEVEK?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.