Nadal–Djokovics döntő lesz Párizsban

<p>A spanyol Rafael Nadal és a szerb Novak Djokovics játssza a döntőt a francia nyílt teniszbajnokságon. Nadal a brit Andy Murray-t, Djokovics a torna meglepetésemberét, a lett Ernests Gulbist búcsúztatta.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Az első elődöntőben Gulbis és Djokovics találkozott. A lett játékos remek formában van az idei Roland Garroson, kiejtette Tomáš Berdychet is, és elődöntős szereplésének köszönhetően a jövő hetet már a Top 10-ben kezdi. Djokovics ellen sem játszott rosszul, de ez csak egy szettre volt elég. A szerb teniszező 6:3, 6:3, 3:6, 6:3-ra nyert, így 2012 után újra finálét játszhat a Roland Garroson, összességében pedig már a 13. GS-döntőjére készülhet.

„Nem éreztem magam egészen jól, az első két szettben sem játszottam jól. Örülök, hogy megoldottam a meccset, mert a körülmények is nehezítették a dolgomat. A harmadik szettben sok volt a ki nem kényszerített hibám, ennek nem lenne szabad előfordulnia. A döntőig ezek eltávolításán kell dolgoznom” – mondta a mérkőzés után Djokovics.

A nyolcszoros Roland Garros-győztes, világelső Rafael Nadal korábban 19-szer csapott össze Murray-val, és bár a brit ötször is legyőzte őt, salakon az eddigi öt meccsükön összesen két nyert szettig jutott.

Ezúttal sem volt sok keresnivalója, 6:3, 6:2, 6:2-re kapott ki a salakspecialista Nadaltól. A spanyol teniszező kilencedszer jutott be a Roland Garros döntőjébe, eddig mind a nyolc fináléját megnyerte.

„Nagyszerű meccs volt ez részemről, az egyik legjobb, amit valaha Párizsban játszottam. Hihetetlen, hogy tíz év alatt már kilencedszer vagyok döntős a Roland Garroson. Ez a kedvenc tornám, bízom benne, hogy a döntő is jó lesz. Novak nagyszerű játékos, óriási kihívás ellene játszani. A római diadala után nagy az önbizalma, a maximumot kell kihoznom magamból, hogy le tudjam győzni” – nyilatkozta Nadal.

A nőknél Simona Halep és Marija Sarapova került a fináléba, amit szombaton 15 órakor rendeznek. A férfidöntőre vasárnap 15 órakor kerül sor. (MTI, nso, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?