Sport

Multisport Eb – Újabb három magyar arany a kajak-kenu pályán

A magyar versenyzők három aranyérmet gyűjtöttek a müncheni multisport Eb keretében zajló kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi döntős programjának első részében.
author
MTI

2022. augusztus 21. 11:50

Frissítve
Pupp Noémi
Kép: MTI/Koszticsák Szilárd

A zárónap első felében olyan számok fináléit rendezték meg, amelyek nem szerepelnek az olimpia műsorán. A szombati vihar elvonultával ezúttal már napsütésben, 20–22 fokos hőmérsékletben és viszonylagos szélcsendben kezdődhettek meg a küzdelmek.

Az egy nappal korábban K-2 500-on Fojt Sárával negyedik Pupp Noémit most K-1 1000 méteren szólították a rajthoz. Az Atomerőmű SE 24 éves kajakosa a visszafogottabb rajt után fokozatosan zárkózott fel az élbolyba olyannyira, hogy 600 méternél a vezetést is átvette. A hajrában aztán hárman is szorongatták, de sikerült megőriznie előnyét, így magyar arannyal kezdődött a nap.

A rutinos Noé Bálint, Kulifai Tamás duó két hete harmadik lett a kanadai világbajnokságon K-2 1000 méteren, de a mezőnyben most is ott volt az előtte végzett két egység, a német és az olasz. A rajt után a magyarok „felültek” a mellettük lapátoló németek és olaszok vizére, majd a hajrában felzárkóztak, de a dobogós helyet ezúttal nem sikerült elérniük, a németek, a spanyolok és az olaszok mögött negyedikek lettek.  

Női C-2 200 méteren a szombaton az 500 méteres olimpiai számban ezüstérmes Bragato Giada, Nagy Bianka duó két hete legjobb európaiként zárt harmadikként a vb-n, így most esélye volt egy jobb helyezésre. Ennek megfelelően is versenyzett, a németekkel és leginkább a spanyolokkal volt csatában az aranyéremért, és ha csak öt századmásodperces előnnyel is, de elsőként haladt át a célvonalon.    

Férfi C-2 200 méteren egy frissen összetérdelt egység, Korisánszky Dávid és Hodován Dávid képviselte a magyar színeket, előcsatározások nélkül indulhattak a döntőben, amelyben hatodik helyen végeztek.

A Kiss Blanka, Lucz Anna kettős a szám friss világbajnokaként szállhatott vízre a női K-2 200 méter döntőjében, és ennek megfelelően is teljesített. Már a rajtból a magyarok jöttek ki elsőként, és az ott megszerzett előnyüket még tovább is növelték a célig, a riválisok végig csak a hátukat nézhették. A magyar duó így két héten belül világ- és Európa-bajnoki címet is szerzett ebben a számban.

Az egyetlen magyar B döntős, a C-1 500 méteren érdekelt Kiss Balázs első lett utolsó pályáján, így összesítésben a tizedik helyen zárt. A számot a cseh Martin Fuksa nyerte.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
d

ÖSSZEFOGLALÓ: Jövőre ennyit fizetünk majd a gázért és a villanyért!

mikulec k
Frissítve

Mikulec marad a belügyminiszter, ezúttal sem sikerült leváltani

sulík k
Frissítve

A kormány leváltását indítványozza az SaS

d

Újabb brutális verekedés tört ki Pozsonyban

tűzoltó k

TRAGÉDIA: Szolgálat közben halt meg egy fiatal önkéntes tűzoltó

késelés k

SZÖRNYŰ: Szórakozásból félholtra késeltek egy idős bácsit

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.