Múltidézés a prágai Betlehem Kápolnában

Három magyar – Szabó Attila, Soós Tibor és Székely István – is volt a szlovákiai meghívottak között. Nekik mit jelentett a csehekkel való együttműködés, mit tapasztaltak a jubileumi ünnepségen? – erről kérdeztem őket. Egy kis állomásSzabó Attila a csehszlovák kajak-kenu sport első világbajnoka. A komáromi kajakos 1989-ben a bulgáriai Plovdivban rendezett világbajnokságon tíz kilométeren K1-esben utasította maga mögé a mezőnyt. Azt mondja, a prágai találkozó csak egy kis állomás volt az életében, de kedves találkozások egész sorát élte át az ünnepségen. „Olyanokkal futottam össze, akikkel húsz éve nem találkoztam. Valamikor a prágai Duklában is versenyeztem, ezért sok emlékem köt a cseh fővároshoz – meséli a ma 47 éves egykori kiválóság, akit 1989-ben Csehszlovákia legjobb sportolójának választottak, napjainkban azonban már nincs kapcsolatban a kaja-kenuval, ősszel még három bajnokit lejátszott a csallóközaranyosi focicsapatban, de ezután már szögre akasztotta a csukát is, ugyanakkor nagy érdeklődéssel figyeli röplabdázó lánya, a 17 éves Sandra sportolói kibontakozását a pozsonyi EU csapatában. – Jó volt feleleveníteni közös versenyeinket, élményeinket. Külön nem szólítottak a pódiumra, senkit nem tüntettek ki, s az egész ünnepség inkább a vadvíziekről szólt, rólunk, síkvízi versenyzőkről kevésbé. Majdnem mindenkivel összefutottam, akivel annak idején kapcsolatban voltam. Jól éreztem magam, de nem volt ez több, mint egy kis állomás az életemben. Mert hétfőn már minden a régi kerékvágásban folytatódott. Az is jólesett, hogy belekerültem a jubileum alkalmából készült könyvbe, egy képen egykori versenyzőtársammal, a cseh Součekkel, akivel most is lefényképezkedtünk. Plovdivi diadalom már nincs annyira benne a hétköznapjaimban, más gondokkal vagyok elfoglalva. Emlékezni sem nagyon szoktam, nem is szeretek. Nem abból élünk.” Egy szép pillanat emlékeSoós Tibor volt az első csehszlovák kajakvilágbajnok edzője. Nem én voltam a fontos Prágában, jegyzi meg szerényen, mikor azt kérdezem tőle, hogyan érezte magát az ünnepségen. „A vendégek között Szabó Attila edzőjeként voltam jelen, sok ismerőssel találkoztam, elbeszélgettünk, volt miről – próbál röviden válaszolni a 63 éves szakember, akinek irányítása alatt Szabó Attilán kívül több komáromi kajakos lett világbajnok, olimpiai érmes. – Kedves élményként őrzöm Attila vb-diadalát. Ugyanakkor sokáig, majdnem egy órán át tartott. Célba érése egy szép pillanat volt a sok közül, de előtte jóval hosszabb ideig tartott a verseny, mint később a többi fiúval átélt ezer, ötszáz vagy kétszáz méteres diadalok izgalomsorozata. Attila plovdivi sikere után már otthon is edzhetett, nem kellett csak Prágában készülnie, ahol nem nagyon bírta a nagyvárosi életet. Világbajnokként egyfajta privilégiumot kapott, s ezután már én is kivettem a részem komáromi felkészítéséből. Különben nagy érdemük volt a cseheknek abban, hogy a kajak-kenu az olimpia műsorába került. A síkvízi is, de főleg a víziszlalom. Ennek megfelelően zajlott az ünnepségen egyfajta váltó, amelyben fokozatosan a színpadra szólították az egyes kajak-kenus nemzedékek legnagyobb egyéniségeit. Ők képletesen régi katonalapátot adtak át egymásnak. Azon nem csodálkoztam, hogy Szabó Attila nem került be a váltóba, de hogy a kétszeres olimpiai bajnok cseh kenust, Martin Doktort is kihagyták, az már szemet szúró volt a Károly Egyetem dísztermeként használt Betlehem Kápolnában tartott múltidéző ünnepségen.” Havonta járt PrágábaSzékely István idén tavasszal múlt nyolcvanéves. Élete összefonódott a somorjai kajak-kenu sporttal, de azt kevesen tudják róla, hogy a kosárlabda helyi meghonosításában is nagy érdemeket szerzett. „Mint megtudtam, nem innen küldtek minket, hanem a csehek válogattak, hogy ki menjen. Nagyon sok barátom volt köztük, kijöttem velük – állítja Pista bácsi, aki egy olyan időszakot is előhúz életéből, amiről eddig nemigen szokott beszélni. – A múlt század nyolcvanas–kilencvenes éveiben volt egy évtized, amikor a csehszlovák szövetség edzői és módszertani bizottságában tevékenykedtem, az ifjúsági válogatottal is együttműködtem. Havonta jártam Prágába, plusz a téli és a nyári edzőtáborokba. Ismertek, s valószínűleg ezért gondoltak most is rám. Csak akkor hagytam abba ezt a munkát, mikor kettévált Csehszlovákia. Szép a csehektől, hogy meghívtak, most kezdem csak értékelni, utólag jönnek elő az előzményei. Mert az edzésirányításban, módszertani kérdésekben sokat letettem az asztalra. Tankönyveket, edzésmódszereket adtunk ki különböző alkalmakra. Én főleg a kajakosokkal dolgoztam, Josef Doktor, Martin Doktor olimpia bajnok apja pedig a kenut felügyelte. Most is találkoztunk, jó volt feleleveníteni a közös élményeket.” Pista bácsi már nem edző a somorjai klubban. „Csak tanácsokat adok, s figyelem az új edzésmódszereket. Ma már az intenzív felkészülés a fontos, nem a sok elvégzett munka. De ennek is vannak sajátosságai” – majd részletesen kifejti, mi játszódik le ilyenkor a sportoló szervezetében. Mintha a prágai élmények hatása alatt módszertani szakemberi énje újra szárnyakra kapna.