Mourinho megúszhatja az eltiltást

London |

<p>Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) szóvivője szerint felfüggesztett büntetése ellenére megúszhatja az eltiltást José Mourinho, a Chelsea vezetőedzője.</p>

A portugál tréner szombaton, a West Ham United otthonában 2-1-re elvesztett mérkőzésen bírálta a játékvezetőt, aki ezért a lelátóra küldte őt. Mivel a szakember október elején, a Southampton elleni találkozó után is kritizálta a bírót, az FA a hónap közepén 50 ezer fontos (21,6 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtotta és egy mérkőzésre eltiltotta a kispadtól. Utóbbi szankciót egy évre felfüggesztették azzal a kitétellel, hogy csak akkor léptetik életbe, ha Mourinho egy éven belül ismét hasonló fegyelmi vétséget követ el.     A szövetség szóvivőjének hétfői nyilatkozata szerint azonban a szombaton történtek nem jelentik azt, hogy automatikusan életbe lép az eltiltás. A döntést Jon Moss játékvezető jelentésének megtárgyalása után hozzák majd meg.     A klub azonban nem ússza meg az elmúlt fordulót szankció nélkül, ugyanis 25 ezer fontot (10,8 millió forintot) biztosan fizetnie kell az FA-nak egyrészt azért, mert hat játékosa sárga lapot kapott a találkozón, másrészt azért, mert Mourinho és a kispadtól szintén elküldött segítője, Silvino Louro sem vett részt a lefújás utáni sajtótájékoztatón. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?