Moravčík: „Lobotka egyszer Modric helyébe léphet a Realban”

Ľubomír Moravčík

A szlovák futball egyik ikonjával, Ľubomír Moravčíkkal is találkozhatnak az érdeklődők ma délután a pozsonyi Aupark bevásárlóközpontban, ahol a legrangosabb kupatrófea, a Bajnokok Ligája-serleg van kiállítva. Az 52 éves egykori válogatott középpályás az esemény sajtótájékoztatóján a BL-ről, a mai szlovák futballról és nyitrai nevelőegyesületéről is beszélt.

Egy mérkőzésen ön is pályára léphetett a Bajnokok Ligájában, már pályafutása vége felé, a Celtic Glasgow színeiben.

Szerencsésnek tartom magam, hogy ez még valahogy belefért a pályafutásomba, pedig már 36 éves voltam, amikor a Celtickel a BL-ben szerepeltem. Nem volt egyszerű dolgom, de az utolsó csoportmeccsen, a Juventus elleni találkozón a meccs elejétől lehetőséget kaptam, és nagyon szívesen emlékszem vissza rá.

4:3-ra győzték le a Juventust, ön pedig gólpasszal járult hozzá a glasgow-iak sikeréhez.

Klubszinten nincs nagyobb dolog, mint a Bajnokok Ligája. Hasonló siker volt ez, mint amikor a csehszlovák válogatottal játszhattunk az olaszországi világbajnokságon. Szerintem a Juventus elleni meccsnek köszönhetem, hogy 2001-ben én lettem az év legjobb szlovák futballistája. Annak is örültem, hogy Pavel Nedvěd ellen játszhattam, még mezt is cseréltem vele. Nagyon nagy élmény volt, akkor ő volt Európa legjobb játékosa.

Nedvěd sosem nyert BL-t, de négy honfitársa igen: Vladimír Šmicer és Milan Baroš a Liverpoollal, Marek Jankulovski a Milannal, Petr Čech pedig a Chelsea-vel. Mit gondol, lesz valaha szlovák játékos is BL-győztes?

Nagy kár, hogy Marek Hamšík csapata, a Napoli idén nem jutott el a végjátékba, mert igazán erős keretük van. De vannak tehetséges játékosaink, Škriniar már most a milánói Interben van, amely szintén esélyes lehet a BL-győzelemre, Lobotka pedig egyszer Luka Modric helyébe léphet a Real Madridban… Miért ne? Már most is rendszeresen játszik a spanyol bajnokságban a Celta Vigo színeiben, miért ne lenne erre képes a Realban is? Az persze sci-fi-kategória, hogy egy szlovák klub BL-t nyerjen, de hogy a szlovák bajnok is rendszeresen eljusson a csoportkörig, az nem lehetetlen. A bajnokok ágán legyőzhető ellenfeleket kaphatnak a csapataink, de gazdaságilag stabilizálni kell a klubjainkat, és egy kicsit emelni a költségvetéseket. Nem óriási módon, de minden évben kicsit javítani kellene a feltételeken.

Mit gondol a jelenlegi szlovák válogatottról?

Szerintem a válogatottunk már a jó csapatok közé tartozik, ezt úgy értem, hogy jobb az átlagnál. Talán az egyetlen gyengéje a középcsatár posztja, ha Adam Nemec fiatalabb lenne, és még tudna fejlődni, akkor ott még sokat javulhatnánk. Lobotkát tartom a kulcsembernek, mert ő tényleg a csapat motorja. A mai futballban már nem létezik olyan, hogy „védekező középpályás”, támadásban és védekezésben is kell tudnia irányítani egy középpályásnak. Lobotka pedig pont ilyen futballista. Jól kezeli a labdát, gyorsan tud dönteni, pontosan passzol. A gólok is fontosak, de minden akció valahol hátul kezdődik.

Nyitrán nőtt fel, most pedig a nyitrai klub vezetőségi tagja lett. Miért fogadta el ezt a megbízást?

Már harmadik éve tagja vagyok a városi képviselő-testületnek. A polgármesterünk nagyon törődik a sporttal, a testület pedig bizalmat szavazott nekem, és jelölt a klubvezetésbe, természetesen a részvényesek beleegyezésével. Szerintem ez egy jó összeköttetés a város és a klub között. Nagyon szeretem a futballt, és a helyhatósági politikában is kezdek jártas lenni. A klub nem létezhetne az önkormányzat segítsége nélkül, fontos a jó együttműködés.

A Nitra újoncként nem jutott be a bajnokság felsőházába, az alsóház tabelláját azonban vezeti, és még mindig elképzelhető, hogy bekerülhet az Európa Liga-selejtezős szereplésért játszott osztályozóba. (Erre akkor kerülne sor, ha a kupagyőztes a Fortuna Liga első három csapata közül kerülne ki.)

Szerencsénk volt, hogy a II. liga második helyezettjeként feljuthattunk, mivel a győztes kassai VSS nem tudta vállalni a legfelsőbb osztályt, s a klub végül csődbe ment. Bár nem mi voltunk a másodosztály bajnokai, újoncként jó teljesítményt nyújtottunk, ősszel voltak nagyszerű meccseink, sikerült újra megtöltenünk a stadiont, amire hosszú évek óta nem volt példa. Most zajlik a stadionunk felújítása, remélem, hogy ha kész lesz, a nézők újra elkezdenek meccsre járni. A stadionnak nyolcezer fő lesz a kapacitása, ha legalább félig mindig tele lenne, elégedett lennék. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?