Mogyoródon folytatódik a csata Hamilton és Vettel között

Lewis Hamilton
Budapest |

A hétvégén 33. alkalommal kerül sor a Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, ahol minden bizonnyal tovább folytatódik a világbajnoki címért harcoló, címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) és a német Sebastian Vettel (Ferrari) csatája.

 

Az idén rekordot jelentő, 21 futamból álló sorozat felénél, 11 versenyhétvége után a négyszeres vb-győztes Hamilton áll az összetett pontverseny élén, előnye 17 pont a szintén négyszeres világbajnok Vettellel szemben.

A 33 éves Hamilton a múlt hétvégén némiképp szerencsés körülmények között, ugyanakkor kiváló versenyzéssel, a 14. helyről rajtolva nyerte meg a Német Nagydíjat Hockenheimben, miközben a 31 esztendős Vettel a saját hibájából, vezető pozícióból kényszerült feladni a küzdelmet, miután elmért egy féktávot, és belecsúszott a gumifalba.

Hamilton Mogyoródon pályafutása 220., Vettel pedig karrierje 210. F1-es versenyét teljesíti majd, nagy kérdés, hogy végül melyikük vonulhat előnnyel a csaknem egy hónapos nyári szünetre.

A Hungaroring "királya" egyelőre Hamilton, aki a legutóbbi, 2016-os sikerével együtt már ötször nyert Magyar Nagydíjat, miközben Vettelnek a tavalyi diadala ellenére közel sem a mogyoródi a kedvenc helyszíne: nyolc évet kellett várnia az első sikerre ezen a pályán, ahol 2015-ben, már négyszeres vb-győztesként tudott először nyerni.

 

Kapcsolódó cikkünk

A Hungaroring történetében számos kaotikus futamot láthatott már a közönség, s ezúttal sem kizárt, hogy meglepetés-eredmény születik a mogyoródi aszfaltcsíkon, amelyet a pilóták többsége leginkább a monte-carlói városi pályához hasonlít. Igaz, a magyarországi helyszínen nincsenek annyira közel a falak, mint Monacóban.

A vb-címre esélyes duón túl érdemes lesz még figyelni a két csapattársra: a finn Valtteri Bottas (Mercedes) és honfitársa, Kimi Räikkönen (Ferrari) bármikor képes harcolni a futamgyőzelemért, igaz, ehhez arra is szükség van, hogy a német és az olasz istálló vezetése ne avatkozzon be a két skandináv pilóta versenyébe. Az elmúlt hétvégén, Hockenheimben mind Bottas, mind pedig Räikkönen utasítást kapott a rádión csapatától, hogy ne veszélyeztesse Hamilton, illetve Vettel futamát és eredményét.

A mezőnyben Hamilton és Vettel mellett három korábbi mogyoródi győztes, Räikkönen, valamint a spanyol Fernando Alonso (McLaren) és az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) lesz még ott a hétvégén.

A csapatok a vasárnapi futam után nem pakolnak össze és utaznak el, hanem egészen szerdáig maradnak Mogyoródon, a szezon közbeni hivatalos tesztre ugyanis a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a Hungaroringen kerül sor jövő kedden és szerdán.

A Magyar Nagydíj F1-es programja pénteken 11 órakor kezdődik az első szabadedzéssel, 15 órakor a második, szombaton 12 órakor pedig a harmadik gyakorlásra kerül sor. A rajtsorrendről döntő időmérő edzés szombaton 15 órakor, a 70 körös futam pedig vasárnap 15.10 órakor startol.

A hétvége eseményeit az M4 Sport élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?