Mocsai: az év mérkőzése jön

<p>Veszprém. A magyar férfi-kézilabdaválogatott holnap (14.30) Szlovéniát fogadja a világbajnoki selejtező első mérkőzésén.</p>

ELŐZETES

Az év legfontosabb válogatott eseményének tartja Mocsai Lajos, a magyar férfi-kézilabdaválogatott szövetségi kapitánya a szlovénok elleni világbajnoki selejtezős párharcot. A szakvezető elmondta: a vb-re való kijutás 70–80 százalékban befolyásolja a további, olimpiáig vezető utat, ezért nagyon fontos, hogy a csapat sikerrel vegye a selejtezőt, és ott legyen a 2015-ös katari vb-n.

Mocsai hozzátette: az EHF-kupa-győztes szegedi és a Bajnokok Ligája négyes döntőjében negyedik veszprémi játékosok a klubérdekeknek maximálisan eleget tettek, most pedig motiváltan várják, hogy a válogatottban is helytálljanak.

A veszprémiek átlövője, Nagy László szerint nincs idő búslakodni, szomorkodni a BL után, előre kell nézni, hiszen két fontos mérkőzés vár a csapatra. „Biztos vagyok benne, hogy mentálisan és fizikailag is százszázalékos állapotban leszünk vasárnapra. Jó teljesítmény kell, hogy a szlovénokon túljussunk” – mondta Nagy.

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke jelezte, egyértelmű az elvárás, ki kell jutni a vb-re. „Nem kaptunk könnyű ellenfelet. A párharcnak azért van különös jelentősége, mert nem a közeli jövőt, hanem a válogatott helyét határozza meg középtávon” – mondta Vetési. Hangsúlyozta, fontos a katari vb-szereplés, mert a 2016-os Eb-ről már nagyon nehéz lesz majd olimpiai selejtezős kvótát vagy aranyéremmel közvetlen olimpiai indulási jogot szerezni.

A szlovéniai Celjében légióskodó Lékai Máté szerint a nagy tét miatt nem lesz nehéz felpörögniük a szezon végén sem. „A szlovének gyors lábmunkára épülő játékot játszanak, ami nekünk nem fekszik, mindig meg is szenvedtünk, ha velük találkoztunk. De remélem, hogy jól felkészültünk ellenük.”

A szlovének vb-negyedikként várják a párharcot. A két csapat eddig 22-szer találkozott egymással, tízszer a magyarok, 11-szer a szlovénok nyertek, egy meccs döntetlennel zárult. Négy éve szintén ebben a szakaszban került össze a két gárda, akkor Ljubljanában a magyarok 27:25-re kikaptak, majd a veszprémi visszavágón óriási izgalmak közepette 28:25-re győztek, így összesítésben egy góllal kijutottak a világbajnokságra.

A mostani első találkozóra vasárnap 14.30-kor kerül sor (élőben közvetíti az RTL Klub), a visszavágót június 15-én rendezik Velenjében. (MTI, nso, keziszovetseg.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?