Sport

MMA: Ismét a ketrecben Lajos Klein

A hétvégi UFC 272-es gálán újra harcba száll az érsekújvári Lajos Klein.
author
Fekete Nándor

2022. március 5. 13:30

MMA
Lajos Klein (Fotó: Lajos Klein hivatalos Instagram-oldala)

Meglehetősen nagy a tétje a mérkőzésnek, hiszen Klein a lenyűgöző bemutatkozó mérkőzése óta kettő bunyót elveszített. Most lehetőséget kap javítani az amerikai Devonte Smith ellen. A bunyó ezúttal könnyűsúlyban lesz (70 kg), mely egy kategóriával feljebb van, mint a pehelysúly (65 kg), ahol Klein az első három UFC-meccsét vívta. Kleiné a gála harmadik meccse lesz.

Lajos Klein

2021. október 17. 10:09

Veszített Lajos Klein az UFC-ben
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
fd

Hamarosan a városok előtt kell hagynunk a dízelmotoros autókat?

d

Így változtak az árak idén a karácsonyi vásárokban!

gf

Vigyázzon! Komolyan pórul járhat autópályamatrica-vásárláskor!

benzin k

Alig fenntartható a magyar benzinárstop

Vilmos Sándor holland király

Szlovákiába látogat Vilmos Sándor holland király és Máxima királyné

részeg sofőr k

Épületnek hajtott egy részeg sofőr Ógyallán

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.