Mit mondtak a világbajnok csapat tagai a győzelem után?

Barcelona |

<p>Világbajnok lett a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a Barcelonában zajló vizes vb-n a szombat esti döntőben 8-7-re nyert Montenegró ellen. Magyarország hat ezüst- és egy bronzérem mellett 1973 és 2003 után harmadik aranyát szerezte meg a vb-k történetében, s ezzel a legeredményesebb nemzetté vált az olaszokat megelőzve. A magyarok legutóbb 2007-ben állhattak dobogóra, akkor a második helyen végeztek. Hogy vélekedett a csapat a győzelemről?</p>

Magyarország-Montenegró 8-7 (2-0, 1-2, 3-3, 2-2)
------------------------------------------------
a magyar góldobók: Hárai, Szivós 2-2, Varga Dénes, Vámos, Varga Dániel, Hosnyánszky 1-

A magyar férfiválogatott a szombati finálé előtt összesen nyolc alkalommal játszott világbajnoki döntőt, és két ízben sikerült nyernie: először az első, belgrádi vb-n 1973-ban, majd három évtizeddel később, 2003-ban - éppen Barcelonában. Vagyis a katalán fővárosban szerezhette meg harmadik aranyát a magyar csapat, amelyre azonban veszélyes rivális várt. Az a montenegrói gárda, amelyet - csak az utóbbi világversenyeket tekintve - a 2011-es sanghaji vb-n 11-10-re legyőzött az akkor még Kemény Dénes irányította együttes, majd ugyanennyire kikapott tőle a tavalyi londoni olimpián, ahol végül Montenegró a negyedik lett, Magyarország pedig ötödikként végzett. Idén nyáron háromszor is "randevúzott" a vízben egymással a két válogatott, és a már Benedek Tibor vezette alakulat kétszer diadalmaskodott (egy ízben a Világligában), egyszer pedig alulmaradt.
    Az éjszakába nyúló szombati csata a Picornell uszodában legalább háromezer szurkoló jelenlétében indult, előtte a nézőtéri "zászlócsatát" a montenegróiak nyerték, de a magyar nemzeti lobogót lengető lelkes szurkolóból is jócskán akadt a lelátón.
    A ráúszást a délszlávok nyerték, de Nagy Viktor rögtön biztos kézzel védett. Két perc telt el, amikor megszületett a magyarok vezető gólja: az olimpiai bajnok Varga-testvérpár, Dániel és Dénes játszott össze, utóbbi juttatta a hálóba a labdát (1-0). Ezt szinte még meg sem emészthette az ellenfél, amikor a center Hárai Balázs varázslatos csavargóllal növelte az előnyt (2-0). Bekeményítettek a montenegróiak, de a magyar védelem is hibátlanul működött, olyannyira, hogy az első szünetig már nem változott az eredmény.
    A második negyed nyitányaként itt is, ott is kimaradt az emberelőny, a következő magyar fór végén azonban a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert álompasszát a sapkájától időközben megfosztott Hárai húzta a hálóba (3-0). Aztán 13 perc elteltével csak betalált a rivális is (3-1). Válaszul Hárai harcolt ki ötméterest, amelyet azonban az olimpiai aranyérmes Hosnyánszky Norbert elhibázott, az ellenfél pedig azonmód büntetett (3-2).
    A nagyszünet után szerencsés góllal egyenlített Montenegró, amely rögtön emberelőnnyel kezdhette a harmadik játékrészt (3-3). Ám a magyar emberelőny kihasználásával sem volt gond: Vámos Márton ballal bizonyult pontosnak (4-3). Létszámfölényes helyzetből lett megint egál, de nem sokáig maradt így: Hosnyánszky pompás passzát Szivós Márton húzta a hálóba (5-4). Nagy sokadszor védett nagyszerűen, az őrizetlenül hagyott Varga Dániel pedig csapatkapitányhoz méltóan messziről vette be a montenegrói kaput (6-4). Az elektronikus jelzőtábla már 9-5-ös kiállítási arányt mutatott "oda", amikor újból emberelőny segített az ellenfélen (6-5).
    A befejező nyolc percben távoli bombával egyenlített a montenegrói együttes, de a hat az öt elleni játék végén Hosnyánszky vágta a labdát a bal alsó sarokba (7-6). Bő két perccel a vége előtt a rivális emberelőnyből ismét utolérte a magyar csapatot, de jött a magyar emberelőny, a figurát Szivósra játszották ki, aki biztos kézzel pattintott a kapuba, amikor még 70 másodperc volt hátra (8-7). Ám a montenegróiak már nem tudtak mit kezdeni a Benedek-csapattal, amely pazar teljesítménnyel győzött, és világbajnoki címet szerzett. A magyar férfi vízilabda történetében harmadszor.

    Benedek Tibor szövetségi kapitány, aki 2003-ban játékosként is világbajnok volt:
    "Egészen más érzés ez most kapitányként, mint játékosként volt, bár pályafutásom végén már éreztem hasonlót a mostanihoz, amikor a többiek örömét láttam. A félidőben már mondtam a fiúknak, mi jobban akarjuk a győzelmet és meg is fogjuk nyerni a meccset."

    Szivós Márton:
    "Adjatok egy pofont, hadd ébredjek fel! Azért lettünk világbajnokok, mert hittünk a munkában, az edzőnkben és a taktikában. Itt a világbajnokság alatt végleg igazi csapattá értünk."

    Hosnyánszky Norbert:
    "A világbajnoki aranyérem nekem ugyanolyan értékes és kedves, mint az olimpiai volt. A kihagyott büntetőm után nem estem kétségbe, túl kell lendülni ezen és sikerült is. A montenegróiak elbizonytalanodtak, mi viszont végig tudatosan játszottunk, ráadásul Nagy Viktor szenzációsan védett. Ez életem csúcspontja".

    Bátori Bence:
    "Erről álmodtam egész életemben. Fantasztikusan dolgoztunk egész nyáron, kőkeményen megharcoltunk az aranyéremért".

    Bedő Krisztián:
    "Az akarás volt a döntő, ezzel nyertünk."

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?