Mind a négy címvédő hiányzik Milánóban

A tavalyi helsinki vb egyik győztese sem vesz részt Milánóban a ma kezdődő műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon. Öt pjongcsangi érmes, köztük két olimpiai bajnok viszont ott lesz a vb-n.Az olimpia utáni világbajnokság mindig különleges a műkorcsolyázók számára.

A tavalyi helsinki vb egyik győztese sem vesz részt Milánóban a ma kezdődő műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon. Öt pjongcsangi érmes, köztük két olimpiai bajnok viszont ott lesz a vb-n.

Az olimpia utáni világbajnokság mindig különleges a műkorcsolyázók számára. Ez az a verseny, amely már előrevetítheti a következő olimpiai ciklusban végbemenő generációváltást, de egyúttal javítási lehetőséget biztosít azoknak, akik esetleg nem az elképzeléseik szerint szerepeltek az olimpián, másoknak pedig ez lesz az utolsó versenyük.

Címvédők sérülései

A tavalyi világbajnokság négy győztese közül ketten olimpiai bajnokok lettek: a kanadai jégtánckettős, Tessa Virtue és Scott Moir számára a pjongcsangi játékok jelentették pályafutásuk végleges befejezését, s az is kérdéses, a japán Juzuru Hanju folytatja-e még a versenyzést. A vb-től mindenesetre visszalépett, mert novemberben komoly bokasérülést szenvedett, amelyet csak nagy nehézségek árán rakott úgy-ahogy össze az olimpiára, és semmi értelme nem lett volna kockáztatnia.

Sérülés miatt nem utazik Milánóba az oroszok kétszeres világbajnoka, Jevgenyija Medvegyeva sem, akinek fáradásos törés miatt kellett ősszel heteket kihagynia, és az olimpia után hosszabb pihenést írtak elő neki az orvosok. A tavalyi bajnok páros, a kínai Ventying Szui és Kong Han egész pályafutására rányomták a bélyegüket a sérülések, most ismét a lány sérült meg, ezért nem utazhattak el Olaszországba.

Nagy hiányzók

A négy címvédőn kívül más nagy nevek is hiányoznak a milánói indulói listáról: a hatszoros Európa-bajnok, kétszeres világbajnok Javier Fernández az olimpiai bronza után úgy fogalmazott, hazaköltözik Torontóból Spanyolországba, és ha fog is még versenyezni, akkor is csak az Európa-bajnokságon indul el.

A jégtáncosok ötkarikás bronzérmesei, Maia és Alex Shibutani is inkább fel akarnak töltődni a pjongcsangi játékok után, a párosok között bronzérmes kanadai Meagan Duhamel és Eric Radford pedig bejelentette visszavonulását.

Legendák búcsúja

A sportág két legendáját vélhetően Milánóban láthatjuk utoljára versenyezni. Aljona Savchenko, aki partnerével, Bruno Massot-val örökké emlékezetes, katartikus versenyen lett ötödik olimpiáján ötkarikás bajnok, az olasz városban is tökéletes programokat szeretne futni. A hazai közönség Carolina Kostner szereplését várja mindennél jobban. Ő a mezőny egyik legnagyobb hatású versenyzője, pályafutása példaértékűen hosszú és eredményes volt, bár fájdalmas hullámvölgyek is tarkították. Az olasz korcsolyázó 2012-ben világbajnok volt, és most is esélyes a dobogóra.

A női verseny fő favoritja az oroszok olimpiai bajnoka, Alina Zagitova, aki tizenöt évesen uralja a mezőnyt, de indul Milánóban a pjongcsangi bronzérmes kanadai Kaetlyn Osmond is, aki újra dobogóra állhat.

Négyfordulatosok harca

Már-már elcsépeltnek hat a férfiverseny kapcsán a négyfordulatosok harcát emlegetni, ma már a négykvados kűr teljesen megszokott a legjobbaktól. Sőt, Nathan Chen az olimpián megmutatta, hogy hat négyfordulatost is be lehet mutatni egy szabadprogramban... Az amerikai korcsolyázó Pjongcsangban a rövidprogramot elrontotta, így nem volt esélye érmet szerezni, de Milánóban az egyik fő favorit lehet. A másik nagy esélyes a japán Soma Uno, aki az olimpián és a tavalyi vb-n is ezüstérmes volt honfitársa, Hanju mögött.

Elégtételre várva

Unón kívül még egy pjongcsangi ezüstérmes indul Milánóban – a francia Gabriella Papadakis–Guillaume Cizeron jégtánckettős, akik harmadik világbajnoki címüket nyerhetik. Dobogóra vágyik az orosz Alekszandra Sztyepanova és Ivan Bukin is, akik az olimpián nem vehettek részt, mert a NOB nem hívta meg őket. Soha nem volt doppingvétségük, gyanúba sem keveredtek, azonban minden indoklás nélkül kihúzták a nevüket a listáról. Számukra óriási elégtétel lenne egy milánói érem...

Bőd Titanilla, Milánó

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?