J. MÉSZÁROS KÁROLYNéhány éve az utánpótlás területén jeleskedtek a dunaszerdahelyi sakkozók, idén már a felnőttek legmagasabb osztályú csapatbajnokságában, az extraligában is kitűnnek. Négy forduló után vezetik a táblázatot, s a januári folytatásig biztosan az élen maradnak.
Miért vezet a dunaszerdahelyi sakkcsapat?
J. MÉSZÁROS KÁROLY
Néhány éve az utánpótlás területén jeleskedtek a dunaszerdahelyi sakkozók, idén már a felnőttek legmagasabb osztályú csapatbajnokságában, az extraligában is kitűnnek. Négy forduló után vezetik a táblázatot, s a januári folytatásig biztosan az élen maradnak. Ha így folytatják, akár tovább is.
„Eléggé fantasztikus, hogy vezetünk, nemigen számítottam rá – mondja Petényi Tamás, aki rendre az első táblán játszott. – Pedig nem könnyű ellenfelekkel találkoztunk, nagyon erősek voltak, de a relatíve könnyebbek még hátravannak.”
Tizenegy fordulós a bajnokság, s a csallóköziek eddig mind a négy meccsüket megnyerték, akár a pozsonyi Slovan, amely csak segédpontokkal szorul a második helyre. Az ősztől nemzetközi mester Petényinek eddig a megszerezhető négyből két pontja van. „Külföldi nagymestereink felajánlották, hogy előttük játszhatok. Ha sikerülne elég pontot gyűjtenem az első táblán, akkor nagymesteri normát szerezhetek.”
Ráchela József csapatvezető, a dunaszerdahelyi sakk egyik mozgatója is nagyon örül annak, hogy vezetnek a bajnokságban. „Elég jó csapatunk van. Visszajött Csiba Dominik, s vele is megerősödtünk. Korábban az utolsó táblákon veszítettünk, idén erősítettünk itt is – jelzi Ráchela a változásokat. – Nem volt könnyű, de magyarországi nagymestereink megértették, miért akarjuk fiatal nemzetközi mesterünket az első táblán játszatni. Úgy érzem, mindenki a csapatért harcol. Számunkra ugyanolyan értéke van minden pontnak, függetlenül attól, hogy az első vagy az utolsó táblán szerezzük. Az a jó, hogy mindegyik alkalommal szinte ugyanabban a felállításban ülhettünk asztalhoz. A bajnokság előtt ugyanis úgy sikerült kialakítani a versenynaptárt, hogy ne akkor legyenek a fordulók, mint a magyar NB I-ben. Vezetésünk annak is köszönhető, hogy kiegyensúlyozott a csapatunk van. Legközelebb a pozsonyi Slovan és Doprastav lesz az ellenfelünk, és ismét küzdeni fogunk.”
Dunaszerdahelyen egyelőre nem beszélnek a bajnoki címről, hiszen a pontvadászatnak mindössze az első harmada zajlott le. Ha azonban végignézzük az extraligás mezőnyt, kiolvasható belőle, hogy könnyen dobogón is végezhetnek a csallóköziek. Hogy melyik fokán, az a következő hónapokban dől el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.