Miért vettek el három pontot a DAC B-től?

Dunaszerdahely |

<p>A nyugat-szlovákiai Tipos III. liga 31. fordulójában a DAC B csapata ugyan a pályán 3:2 arányban legyőzte a vendéglátó vágsellyeieket, de a később a zöldasztalnál a mátyusföldiek nyerték játék nélkül 3:0-ra a párharcot. A nyugat-szlovákiai futballszövetség sporttechnikai bizottsága ugyanis a versenyszabályok megszegésére hivatkozva a mátyusföldiek javára írta jóvá a mérkőzést.</p>

A párharc előtti percekben a találkozó ellenőre, Stanislav Kysel telefonon hívott, s azt kérdezte, hogy pályára léphetnek-e a dunaszerdahelyiek még ifista korú futballistái. Megállapítása szerint ugyanis nem mindegyikük rendelkezett egyéni versenyengedéllyel ahhoz, hogy a felnőttek bajnokságában is szerepelhessen. Én erre azt válaszoltam, hogy azok a labdarúgók, akik egy közös listás versenyengedéllyel rendelkeznek, nem avatkozhatnak játékba. A mérkőzés játékvezetője, Fehér Zsolt ennek ellenére pályára engedte őket. Mi viszont a versenyszabályok szellemében, utólag, jogosulatlan játék miatt töröltük s pályán elért eredményt” – ecsetelte a történteket, indokolta a testület döntését Bohumil Toběrný, az irányító szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke.

Elmondása szerint formai hiba miatt három pontot vesztett a DAC-fakó. A sárga-kékek megfellebbezték a döntést, de a kerületi szövetség fellebbviteli bizottsága megerősítette a sporttechnikai bizottság ide vonatkozó határozatát.

„Vitathatatlan, hogy a versenyszabály a felsőbb korosztályban való szereplést az orvosi engedélyhez, valamint a nevezett futballista törvényes képviselőjének írásbeli beleegyezéshez köti, ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a szövegben rendre egyes számot (hráč-játékos – a szerző megj.) használ. Ezért egy közös listát nem fogadhatunk el érvényes versenyengedélyként” – tájékoztatta lapunkat az ominózus esetről a szövetség illetékese.

Mivel a versenyengedéllyel kapcsolatos adminisztrációért a klubot, valamint a konkrét együttes tisztségviselőit terheli a felelősség, ezért a fellebbviteli bizottság határozata után a klubot, az edzőt, a csapatvezetőt és az érintett játékosokat a fegyelmi bizottság is szankcionálta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?