Mi lesz Angyalföldön?

Budapest. A Magyar Labdarúgó Liga úgy döntött, hogy a hazai futballélet tradicionális szereplője, a korábban hatszoros bajnok és négyszeres kupagyőztes Vasas bizonytalan gazdasági helyzete miatt egyelőre nem vehet részt az NB I/B hétvégén rajtoló tavaszi szezonjában.

Budapest. A Magyar Labdarúgó Liga úgy döntött, hogy a hazai futballélet tradicionális szereplője, a korábban hatszoros bajnok és négyszeres kupagyőztes Vasas bizonytalan gazdasági helyzete miatt egyelőre nem vehet részt az NB I/B hétvégén rajtoló tavaszi szezonjában.

Szieben László, az MLL ügyvezető igazgatója kedden ismét tárgyalt az együttes képviselőivel, de mivel a liga által követelt feltételeknek a piros–kék klub nem felelt meg, kezdeményezi az MLSZ-nél a Vasas játékjogának felfüggesztését. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amíg az angyalföldiek nem rendezik adósságaikat és nem igazolják ennek tényét, addig a második vonal 19 csapata közül jelenleg 11. helyezett együttes nem léphet pályára. A szabályok szerint ameny-nyiben négy találkozón nem áll ki, akkor visszaminősítik a BLSZ-bajnokságba, azaz az ötödosztályba.

Az 1911-ben alapított angyalföldi klub hatszor (1957, 1961, 1962, 1965, 1966, 1977) nyerte meg az élvonalbeli bajnokságot, a Magyar Kupában négyszer (1955, 1973, 1981, 1986) diadalmaskodott, a 2001/2002-es idény végén kiesett az NB I-ből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?