Mexikó, a labdarúgók paradicsoma

A helyi bajnokikat többen tekintették meg, mint a sztárokat felvonultató Serie A vagy Ligue 1 küzdelmeit, de meglepő módon a jóval ismertebb Campeonato Brasileiro mérkőzéseire is csak 16 ezer, az argentin Primera División meccseire pedig 20 ezer néző volt kíváncsi átlagban.Ezzel szemben az előző, 2016. július–december közötti Apertura-idényben a Liga MX átlagosan 26 500 szurkolót vonzott, az alapszakasz 9. helyén zárt, azaz rájátszásról lemaradó Monterrey mérkőzéseit pedig átlagosan 48 392-en tekintették meg. Ez több mint a Chelsea, a Tottenham, a Liverpool és a címvédő Leicester City nézőszáma az angol ligában. A nézőszám ráadásul folyamatosan emelkedik, a legjobb kluboknál rendszerint a jegyek 80 százalékát sikerül eladni, igaz, ehhez hozzájárul az is, hogy egyes kluboknál mindössze 50 peso a belépő ára, ami körülbelül 2,30 eurónak felel meg. A helyi bajnokság legsikeresebb és legnépszerűbb csapata a Club América. A 21 milliós Mexikóvárosból persze összejöhet elég szurkoló, akik alkalomadtán még a 87 ezres Estadio Aztecát is meg tudják tölteni. A 12-szeres bajnok helyzete leginkább a Manchester Unitedéhez hasonlítható: mindketten a liga legnagyobb stadionjában játszanak, a legnagyobb hazai és külföldi rajongótáborral bírnak, de évek óta nem nyertek aranyérmet. Pedig erre a Club Américának több esélye lenne, az argentinoktól átvett rendszer szerint ugyanis egy idény két bajnokságból, a júliustól decemberig tartó Aperturából és a januártól májusig tartó Clausurából áll. Mindkettőben 17-17 mérkőzést rendeznek, és mindkét alapszakasz  után a legjobb nyolc egy bajnoki rájátszásban (Liguilla), egyenes kiesésben harcol a végső győzelemért. Három hónapja a Tigres UANL győzött, a döntőben büntetőkkel verte a Club Américát. Az Aperturától a Clausuráig Hogy a rendszer jó vagy rossz, arról megoszlanak a vélemények. Az biztos, hogy a feszített tempó, és a mindössze 17 alapszakasz-mérkőzés miatt a menedzserek többsége semmit sem kockáztat, csak a bevált, rutinos játékosokban és légiósokban bízik, így a fiatal tehetségeknek nagyon nehéz betörniük a legjobbak közé. Pozitívum viszont, hogy éppen a bajnoki rendszer jellege miatt nincsenek értelmetlen mérkőzések, óriási a harc a nyolc közé jutásért, onnantól pedig a kuparendszerű befejezésben bármi megtörténhet. Mindössze egyetlen csapat esik ki az élvonalból egyfajta számolás révén, amely nem segíti a frissen feljutottak bennmaradását. Attól ugyanis, hogy egy csapat az Aperturában és a Clausurában is az utolsó helyen zár, még lehet, megmenekül, a kiesésről ugyanis az előző három év hat bajnokságának átlagolása (a megszerzett pontok száma osztva a mérkőzések számával) dönt. Egy újoncnak nagyon oda kell tennie magát, hogy a két bajnokság 34 meccse során jobb átlagot produkáljon, ne adj’ isten bejusson a playoffba, ami szinte biztos bennmaradást érne. Nem segíti a fiatalokat a 10/8-as szabály  A fejlesztés érdekében a liga vezetői tavaly májusban bevezették a 10/8-as szabályt: minden mérkőzés 18-as keretébe kötelező benevezni nyolc, hazai születésű játékost, de a tíz külföldivel (ide tartoznak a honosítottak, illetve a kettős állampolgárok) még mindig komoly versenyhátrányban vannak a hazai fiatalok. Azzal, hogy szinte a teljes kezdőcsapat felállítható egy hazai játékossal, nincs ösztönző erő. És hiába a fantasztikus utánpótlásképzés, hiába nyerte meg Mexikó 2005-ben és 2011-ben is az U17-es világbajnokságot, ha a felnőttcsapatba már nem jutnak el kellő meccsrutin miatt a legjobbak. Nem véletlenül jönnek az olyan pofonok, mint a tavalyi Copa Américán elszenvedett 7–0-s vereség Chilétől.A kivételt a Club Deportivo Guadalajara – ismertebb nevén a Chivas – jelenti, a guadalajarai klub az egyetlen, amely a mexikói nép klubjának tartva magát csak hazai születésű játékosokat hajlandó alkalmazni. Az idei keretében ugyan található egy olyan szélső, aki az Egyesült Államok utánpótlás-válogatottjaiban szerepelt, de a 19 éves Alejandro Zendejas is Ciudad Juárezben született, azaz belefér a klub politikájába. A klub nevelőmunkáját kiemelendő csak két név, akik valaha onnan indultak el: Carlos Vela (Arsenal, jelenleg Real Sociedad) és Javier Hernández (Manchester United, Real Madrid, jelenleg Bayer Leverkusen). Az egykoron Orth György és Fekete Árpád irányította csapatot jelenleg Matías Almeyda vezeti, a 35-szörös argentin válogatott játékosként többek között a Sevillában, a Lazióban, a Parmában és az Interben is megfordult. Nem divat külföldre igazolni Meglepő, hogy amíg a nagy futballnemzetek rengeteg légióst adnak, addig mexikói játékosból kevés van  külföldön. A már említett Vela és Hernandez mellett Spanyolországban szerepel Jonathan Dos Santos (Villarreal) és Guillermo Ochoa (Granada), Németországban játszik Marco Fabian (Eintracht Frankfurt), az olaszoknál Carlos Salcedo (Fiorentina) a görögöknél pedig Pedro Arce (Veriasz). A két hollandiai, eindhoveni légiós – Andres Guardado és Hector Moreno – mellett négyen is játszanak a portugál élvonalban: Jesus Corona, Miguel Layun és Hector Herrera a Portót, Raúl Jimenez a Benficát erősíti. „A mexikói futball nagyon gazdag, és ez a gazdasági jólét azt eredményezi, hogy a futballisták élvezik a magas jövedelmekkel járó rendkívül kényelmes életmódot, így nem is vágynak arra, hogy kipróbálják magukat külföldön. Másrészt a klubok gazdálkodása és büdzséje is olyan kiegyensúlyozott, hogy nincsenek rászorulva arra, hogy eladják a legjobbjaikat” – véli Tom Marshall, az ESPN szakírója. Három magyar úttörő Nem csupán Európában van kevés mexikói játékos, a helyi ligában sem gyakori az európai futballista. 2015 nyarán meglepetést keltett, hogy a Tigres UANL szerződtette az Olympique Marseille 19-szeres válogatott csatárát, André-Pierre Gignacot. A támadó a 2014/2015-ös szezonban a lyoni Alexandre Lacazette mögött a Ligue 1 második legjobb gólszerzője volt 21 találattal. Gignacnak bejött a váltás: 2015/ 2016-ban 39 meccsen 28, a 2016/ 2017-es idényben eddig 29 meccsen 13 gólt szerzett. Csapatával már kétszeres bajnoknak mondhatja magát (Apertura 2015, Apertura 2016), a tavalyi Clausura gólkirálya lett, emellett 2015/2016-ban megkapta a Liga MX aranylabdáját is. De megfordultak azért világhírességek is Mexikóban, elég csak a spanyolok névsorán végigtekinteni. Játszott a helyi élvonalban José Mari Bakero (Veracruz, 1997), Emilio Butragueno (Celaya, 1995–98), Pep Guardiola (Dorados, 2006), Míchel (Celaya, 1996–97) és Raúl Tamudo (Pachuca, 2012), a lengyel Grzegorz Lato (Atlante, 1982–84), a portugál Eusébio (Mon­terrey, 1975–76) és a német Maurizio Gaudino (América, 1995–96), illetve Bernd Schuster (Pumas, 1997). Az olasz Mauro Camoranesi (Santos Laguna, 1995–96; Cruz Azul, 1998–2000) például a Honvéd jelenlegi edzőjével, Marco Rossival (América, 1995–96) azonos időben légióskodott ott, de emlékezhetünk a montenegrói Dejan Pekovicra is, aki éppen a sikertelen, 1998-as pueblai kiruccanása után próbálkozott Tatabányán, majd Szombathelyen. Kelet-Európát a román Miodrag Belodedici (Atlante, 1996–98) és Ilie Dumitrescu (América, 1997; Atlante 1997–98), illetve a bolgár Emil Kosztadinov (Tigres, 1997) képviselte. Az első légiósok között három magyar is akadt: az 1948–49-es szezonban, az América Kádas Istvánt és Czintalán Ivánt szerződtette, 1956–57-ben pedig a Leónban játszott Marik György. Európai közvetítésben gondolkodnak A helyi ligánál is döntő jelentőségű a közvetítési jogok értékesítése, noha a 120 millió dollár zsebpénznek tűnik az angol Premier League milliárdjaihoz képest. De amíg az angoloknál az első osztály 20 csapata egy központi szerződés révén értékesítette a meccseket, addig a Liga MX médiaforradalma klubszinten maradt.  A León például kizárólagos szerződést kötött 2012-ben a Fox csatornával, amely 2014-ben megszerezte a CF Pachuca közvetítési jogait is. A Chivas már más utat jár be, a klub elégedetlen volt a Televisa csatornával, ezért tavaly májusban nem újította meg a 22 éve futó szerződést, inkább létrehozta saját televíziós csatornáját, a Chivas TV-t.  Az érdeklődők csak előfizetés útján láthatják a meccseket, és bár mindezért borsos árat kérnek, a klub figyel a szegényebb és idősebb szurkolókra is, akik csökkentett áron juthatnak hozzá a csomaghoz, igaz, ők csupán felvételről láthatják a kedvenceket. Érdekes, hogy az Egyesült Államokban a mexikói labdarúgás minden más bajnokságnál nagyobb közönséget vonz, így sok klub az amerikai televíziós szerződésekkel több pénzhez jut, mint otthon. A következő nagy lépést az európai terjeszkedés jelentheti, a közvetési jogok kiterjesztésével újabb lendületet kaphat a helyi futball Printz László