A DAC volt játékosa, Mészáros András Aranyosmaróton próbál szerencsét

meszaros

A DAC korábbi támadója, Mészáros András a télen otthagyta a sereghajtó FK Pohronie csapatát, és kölcsönbe a Zlaté Moravce együtteséhez szerződött. Új klubjánál remekül érzi magát, de egyszer szeretne újra Dunaszerdahelyen játszani, valamint külföldön is kipróbálná magát.

Hogyan éli meg a jelenlegi szituációt, mivel telik az ideje?

Az elején még úgy voltam vele, hogy két hét pihenő jön, amit még kibírunk valahogy, legalább rápihenünk az áprilisi folytatásra, kicsit együtt lehetünk a szeretteinkkel. De azóta folyamatosan húzódik a dolog, és így már egyre nehezebb, hiszen semmi biztosat nem tudunk, még azt sem, hogy egyáltalán befejezhetjük-e a szezont. Hiányzik az öltöző és az edzéshangulat, de pozitívnak kell maradni, ez a legfontosabb ebben a helyzetben. A klubtól minden hét elején kapunk egyéni edzéstervet. Szerencsére jó helyen lakom, így a Duna-parton vagy a kertben, kellemes környezetben tudom abszolválni az edzéseket.

Télen a Radványi Miklós vezette FK Pohronie csapatából kölcsönbe Aranyosmarótra igazolt. Azután távozott, hogy Radványi elmondta, nem ön az első számú jelöltje a támadóposztra. Ezt hogyan élte meg? 

Már a téli felkészülés elejétől kezdve számítottam rá, hogy így lesz, ezért nem ért annyira váratlanul. Tudtam, hogy az edző magas csatárt szeretett volna, aki le tudja fejelni az előrevágott labdákat, én viszont teljesen más típusú támadó vagyok. Aztán leültem az edzővel, és megegyeztünk. Már tavaly januárban is szó volt róla, hogy a Zlaté Moravce csapatánál folytatom, de akkor még nem jött össze. Most örülök, hogy így alakult és odaigazolhattam.

Mások a körülmények Aranyosmaróton, mint a Pohronie csapatánál voltak?

Érezni, hogy az aranyosmarótiak már régebben ott vannak a Fortuna Ligában. Sok a tapasztalt játékos, akiknek már több száz ligás meccs van a háta mögött. Nagyon jók itt a körülmények a focira és a regenerációra is. Ráadásul majdnem mindegyik játékos ott lakik a stadion mellett egy hotelben, így a kollektíva is erősebb. Itt mindenki jól kijön mindenkivel, a hangulat és a közeg egyaránt jó.

Korábban a kiesés elkerülése volt a ViOn célja. A csapat az alsóházba került, de egyelőre biztos távolságban, hét pontnyira van a kiesőhelytől. Milyen célt tűzött ki a vezetőség?

A célunk a 7. hely megszerzése. Emellett a kupában is versenyben vagyunk, és ha már ilyen messzire eljutottunk, akkor szeretnénk bejutni a döntőbe.

A DAC-nál töltött időszak még elevenen él önben?

A kapcsolatom a mai napig nagyon jó a DAC-cal, több emberrel is rendszeresen beszélünk, az eredményeiket is figyelem. Amikor a komáromi KFC-ben játszottam, ki is látogattam néhány meccsükre. Szívesen játszanék még Dunaszerdahelyen, a klubnál töltött évekre csak pozitívan tudok visszaemlékezni. Nagyon sokat köszönhetek nekik, a klubbal együtt sikerült nekem is egyre feljebb tornásznom magam. Amire mindig emlékezni fogok, az az, amikor Németh Krisztián vezetésével megnyertük az ifikkel a II. ligát, a pótselejtezőn megvertük a rózsahegyieket és feljutottunk az élvonalba. A másik emlékezetes pillanatom az volt, amikor a Slovan elleni derbin bemutatkozhattam a felnőttcsapatban.

Milyen célok lebegnek jelenleg a szeme előtt?

A rövid távú célom, hogy új klubomban teljesen bejátsszam magam a kezdőcsapatba. Később szeretném kipróbálni magam külföldön is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?