Messi már nagyon várja, hogy újra futballozhasson

Lionel Messi

Lionel Messi, a spanyol bajnoki címvédő FC Barcelona hatszoros aranylabdása már nagyon várja, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt kényszerszünet után újra futballozhasson.

A 32 éves argentin játékos azt mondta, a mérkőzések zárt kapuk mögött, ilyen hosszú kihagyás után bizonyára nem lesznek majd ugyanolyanok, mint a világjárvány kirobbanása előtt.

„Biztos vagyok abban, hogy az elején egy kicsit vicces lesz, de nagyon várom már, hogy újra játsszunk” – jelentette ki Messi, aki szerint most az a fontos, hogy „előrenézzünk”, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a nézők hiányára minden futballistának fel kell készülnie.

„Furcsa lesz, ezért mindannyiunknak el kell ezt képzelnie előre, és gondolatban szoktatni kell magunkat hozzá” – mondta a támadó.

A spanyol kormány engedélyt adott arra, hogy a március 12-én félbeszakított La Liga küzdelmeit június 8-a után folytathassák, és a jelenlegi tervek szerint a bajnokság június 12-én indul újra. Az élen a Barcelona áll 58 ponttal, második a Real Madrid (56 pont), harmadik pedig a Sevilla (47). Az idény 27 forduló után szakadt félbe, így a csapatokra még 11 kör vár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?