Messi első Copa-győzelmére hajt

Argentín válogatott

Ma hajnalban a Brazília–Bolívia mérkőzéssel elrajtolt Dél-Amerika 46. kontinensviadala, a labdarúgó Copa América, amelyen az argentinok Lionel Messivel próbálnak a csúcsra érni, míg a házigazda brazilok Neymar nélkül szállnak harcba.
 

A 14-szeres győztes Argentína pedig 26 év után szeretne ismét rangos nemzetközi trófeát nyerni. „Végre megint meg szeretnénk nyerni a Copa Américát. Az igazság azonban az, hogy a válogatott kerete éppen változásokon esik át, ezért is tartom a legnagyobb esélyesnek Brazíliát” – utalt arra Lionel Messi, hogy Lionel Scaloni csapatába több fiatal, tapasztalatlanabb játékos is bekerült. A Barcelona csatára az argentin csapattal az első igazán nagy trófeáját szeretné begyűjteni. Messi ugyan 2008-ban megnyerte az olimpiát, ám azóta címeres mezben nem igazán volt sikeres. A 2014-es brazíliai vb döntőjében hosszabbításban kaptak ki az argentinok a német válogatottól. A 2015-ös Copa Américán a chileiek 11-esekkel verték Messiéket, egy évvel később szintén Chile, szintén 11-esekkel verte a döntőben Argentínát.


A második kudarc olyannyira megviselte Messit, hogy csalódottságában lemondta a válogatottságot, ám később meggondolta magát, és így újra nekiveselkedik, hogy a nemzeti együttessel is nyerjen nagy tornát.


A 15 diadalával rekorder Uruguay esetében kérdéses volt egyik legnagyobb sztárja, Luis Suárez szereplése, de a Barcelona csatára végül időben felépült május 6-i térdműtétje után.

Érdekes

A csoportok

A csoport: Brazília, Bolívia, Peru, Venezuela
B csoport: Argentína, Katar, Kolumbia, Paraguay
C csoport: Chile, Ecuador, Japán, Uruguay

A magyar idő szerint ma hajnalban rajtolt és július 7-én befejeződő tornán három négycsapatos csoportba sorolták a válogatottakat. A kvartettek első két helyezettje, valamint a két legjobb harmadik jut a negyeddöntőbe, onnantól pedig egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem. Abban az esetben, ha a negyeddöntőben döntetlenre végeznek a csapatok, azonnal 11-es lövések következnek. Az elődöntőkben, a bronzmeccsen és a döntőben azonban már hosszabbítás következhet 90 perc után.


A tíz dél-amerikai gárda mellett hagyományosan két meghívott szerepel a tornán, ezúttal a következő világbajnokságnak otthont adó, újoncnak tekinthető, Ázsia Kupa-győztes Katar az egyik. A másik Japán, amely 1999 után másodszor vesz részt az eseményen, húsz éve egy ponttal csoportja utolsó helyén végzett.


Az idei Copa Américát öt brazil városban – Salvadorban, Rio de Janeiróban, Sao Paulóban, Belo Horizontéban és Porto Alegrében – rendezik. A döntő a riói Maracana Stadionban lesz. (MTI, TASR)

Érdekes

A Copa América eddigi bajnokai

15-ször: Uruguay
14-szer: Argentína
8-szor: Brazília 
2-szer: Chile, Paraguay, Peru
1-szer: Bolívia, Kolumbia 
A tornát 1975 óta nevezik Copa Américának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?