Menetelnek a szlovákok: Luxemburg is kipipálva

Zsolna |

<p>A szlovák labdarúgó-válogatott 3:0-ra legyőzte Luxemburg együttesét, így öt meccs után továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti Eb-selejtezőcsoportját.</p>

A hazaiak voltak a meccs esélyesei, és korán megkezdték a gólgyártást: a 10. percben Ďurica szabadrúgása levágódott a felső lécről, Nemec azonban a kipattanót megszerezve szép mozdulattal a hálóba lőtt – 1:0. A 21. percben a kis Weiss mutatta be labdakezelési technikáját a zsolnai közönségnek, és két védővel a nyakán is gólt szerzett – 2:0. A jó hangulatban, felszabadultan futballozó szlovákok harmadik gólját Pekarík szerezte, akinek öt perccel az első félidő vége előtt a másik szélső hátvéd (!), Hubočan adott jó passzt, a Hertha védője pedig a 16-osba betörve növelte a hazai előnyt – 3:0.

Egyébként a szlovák válogatott ezt megelőzően 2009-ben szerzett az első félidőben kettőnél több gólt, akkor San Marino ellen végül 7:0 lett a vége. Ezúttal a második játékrészben már nem esett gól (bár a hazaiaknak volt néhány ígéretes lehetőségük), de a zsolnai stadion közönsége így is vastapssal köszönte meg a csapatnak a győzelmet.

Szlovákia zsinórban hetedik válogatott győzelmét könyvelhette el (5 Eb-selejtező, 2 barátságos), és a C csoportban hibátlan mérleggel áll az élen, három ponttal megelőzve Spanyolországot, és hattal Ukrajnát. Ján Kozák csapata legközelebb kedden, a csehek elleni barátságos mérkőzésen lép pályára. A következő Eb-selejtező június 14-én vár a szlovák válogatottra, amikor szintén hazai pályán Macedóniával játszanak.

Szlovákia–Luxemburg 3:0 (3:0)

Góllövők: Nemec (10.), Weiss (21.), Pekarík (40.).

Sárga lap: Pekarík, Škrtel, ill. Deville, Holter, Mutsch.

Játékvezető: Studer, 9524 divákov.

SZLOVÁKIA: Kozáčik–Pekarík, Škrtel, Ďurica, Hubočan–Pečovský, Kucka (59. Hrošovský)–Weiss (71. Mak), Hamšík, Stoch (80. Šesták)–Nemec.

LUXEMBURG: Joubert–Jans, Schnell, Chanot, Mutsch–Holter (51. Da Mota), Philipps, Gerson, Bensi (78. Laterza)–Deville (64. Payal), Joachim.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?