(Fotó: MTI)
Megvan az első lépés Párizs felé
A magyar férfikézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel kezdte csütörtök este az olimpiai selejtezőtornát, Lékaiék 33:24-re verték Tunéziát.
A tatabányai sportcsarnok a nemrégi tenisz Davis-kupa-meccsekhez hasonlóan csütörtök este is nagyon szépen megtelt. Bár a meccs előtti, bemelegítés alatti nézőtéri aktivitások nem igazán hozták lázba a drukkereket, negyedórával a kezdés előtt varázsütésre megérkezett a meccshangulat. A szépszámú B közép belekezdett fergeteges buzdításába, dob- és dudaszó váltotta egymást folyamatosan, de a kétmaroknyi tunéziai is lengette bőszen az afrikai ország zászlaját.
Skandálás és felelgetés
Az első gólt szerző Sipos Adriánt külön is megünnepelték a szurkolók, elvégre a Melsungen légiósa öt évet húzott le a tatabányai klubban. „A kézilabda nagyon gyors sport, nem igazán lehet egy-egy dolgot túl hosszan ünnepelni. Persze, örültem neki, de annak sokkal jobban tudok örülni, hogy megnyertük a meccset” – válaszolta kérdésünkre a meccs után a 34 éves beálló.
A következő extra ünnepelt Lékai Máté volt, majd´ negyedórával később (ő nem játszott sosem a helyi egyesületben). Az eltelt időben végig a magyar csapat vezetett, de hátra nem dőlhetett. A viszonylag könnyen szerzett góljaik után ugyanis a legtöbbször nem tudták kivédekezni a tunéziaiak támadásait. Egyszer volt csak három közte, a 20. perc tájékára pedig többször is döntetlenre változott az állás.
Hajrá – magyarok!, érkezett is az első csarnokfelelgetős buzdítás. Ekkorra már Bodó, Fazekas és Ilics váltotta a Szita–Lékai–Ancsin belső kezdő hármast. Az impulzus meghozta az eredményt, újra háromra (12:9), sőt négyre, ötre és hatra nőtt a különbség (15:9). Fazekasék jól használták a szélsőket, a tunéziaiak Bánhidival nem tudtak mit kezdeni, ha pedig nem volt ötlet, a most is hatalmas szívvel játszó Bodó oldotta meg a dolgot egyéni akcióval. A félidei 17:10, az addigi legnagyobb különbség Lékai hétméteresével alakult ki.
Izgalmak nélkül
A tunéziaiak azonban nem adták fel, villámgyors góllal indították a második félidőt, és picikét farigcsáltak az újra a kezdőcsapathoz visszatérő magyarok előnyéből. Az afrikai szurkolók mindezt ugrálással és dalolással vették tudomásul, még úgy is, hogy kedvenceik négynél közelebb nem jutottak az ellenfélhez. (Így aztán az egyik, a médiaszektorban alattunk helyet foglaló magyarországi kolléga folytathatta a focimeccsnézést, az első félidőben szinte le sem vette a szemét laptopjáról, amelyen az addig öt gólt hozó Liverpool–Sparta Praha EL-párharc élő közvetítése futott.)
22:17-nél, videózás után piros lappal küldték le a montenegrói bírók az egyik tunéziait, akinek csapattársain ekkor már nem látszott, hogy hinnének a fordításban. A kapuban az időközben Miklert váltó Bartucz ajtó-ablak ziccert fogott, 24:17-nél pedig kisebb népünnepély kezdődött. Egy újabb Bartucz-bravúr és Bánhidi-gól után már nyolc volt közte, negyedórával a vége előtt lehetett kezdeni tartalékolni a norvégok elleni, szombati meccsre. A szurkolók pedig végigpróbalhatták a teljes ütem- és rigmusrepertoárt, beleértve az egyre gyorsuló, huhogós tapsolást is izlandi módira.
31:21-nél az 5000 néző együtt számolt rá a tunéziaiakra, akik a végére sem tudtak kozmetikázni az eredményen, Magyarország 33:24-re nyert.
Norvégiára koncentrálva
„Vigyázni kell Tunéziával, mert többször visszajöttek már meccsekbe sokgólos hátrányból. Végig figyelni kellett rájuk, hiszen tudnak futni, tudnak gólt lőni, de az egész mérkőzésen mi irányítottunk, magabiztosak voltunk” – értékelt a mixzónában a már említett Sipos, hozzátéve, a norvégok ellen is minden idegszálukkal az újabb győzelemre fognak koncentrálni, még ha nagyon nehéz mérkőzésre is számítanak.
Csapattársánál, Bodó Richárdnál is arról érdeklődtünk, készülnek-e meglepetéssel az északiak ellen. „Remélem, igen – mosolygott az Új Szó felvetésére a Szeged átlövője. – Én várok Chemáéktól olyan taktikai húzásokat a pályán, amik segítenek a gólszerzésben. Úgy érzem, a védekezés eléggé egyben van, a támadójátékunkon kell kicsit csiszolni.”
A szövetségi kapitány, a játékosaihoz hasonlóan mindenkivel maximálisan készséges Chema Rodríguez is elégedetten nyilatkozhatott: „Fontos volt az első találkozó és jó mérkőzést játszottunk, mindenki pályára kerülhetett és hozzátehetett a győzelemhez, pihentetni is tudtam a folytatásra. Hosszú ideig nem tudtak gólt szerezni a tunéziaiak, és elvettük tőlük a gyors indításaikat. Egyensúlyban tartottuk a támadást, a védekezést és az átmeneti játékot, ezek voltak a fontos pontok, amiket sikeresen megvalósított a csapat.”
A csoport másik találkozóján a favorit norvégok 32:29-re verték Portugáliát kora este, így az első játéknap során papírforma eredmények születtek. Szombaton portugál–tunéziai és magyar–norvég meccseket rendeznek, a torna pedig vasárnap zárul, amikor Tunézia Norvégiával, Magyarország pedig Portugáliával csap össze. A négyesből két csapat jut ki az olimpiára.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.