„Megszereztük a három pontot”

<p>Felkészülési mérkőzésre került sor a Puskás-stadionban, amelyen a magyar labdarúgó-válogatott 1:0-ra legyőzte Albániát. Mit lehet mondani a mérkőzésről?</p>

KISS TIBOR NOÉ

Nem sokat. A nemzeti összetartozás napján (június 4., Trianon) a szurkolók nosztalgiáztak Erdély után, a második félidőben pedig átkapcsoltak a focira is, amikor Pintér Attila távozását követelték. Ez nem is csoda, a magyar válogatott még a Nemzeti Sport szerint is „fásultan” és „körülményesen” játszott a világranglista 70. helyén álló Albániával szemben. Igaz is, ez a 70. hely egészen fantasztikus! Figyelembe véve, hogy a FIFA-nak 207 tagországa van, kis túlzással elmondhatjuk, hogy az albánok a világelit szűk első harmadába tartoznak, ráadásul, mint Pintér Attilától a mérkőzés előtt megtudtuk, kiváló csapatokban játszanak a focistáik, úgymint Lazio, Valladolid és a többi. A „labdacentrikus” (by Pintér) albánok ellen tehát nagyon jó az 1:0, ráadásul az első félidőben az ír bíró két tizenegyest sem adott meg a magyar válogatottnak (amit viszont megadott, a magyar csapat győztes gólja előtt, az alighanem jogtalan volt).

„Nem szeretnék a játékvezetéssel véletlenül sem foglalkozni” – kezdte a meccs utáni öszszegzését Pintér Attila, majd percekig arról beszélt, hogy a csapat sokkal jobban játszott volna, ha megkapja a jogos büntetőket. Pedig neki is tudnia kellene, hogy ezen a mérkőzésen nem az eredmény volt a fontos, hanem a játék.

Az viszont ezúttal sem volt, futballra emlékeztető jelenet szinte egyetlen sem akadt ezen a végtelenül alacsony színvonalú, tempótlan, unalmas mérkőzésen. A magyar válogatott a 82. percben (a tizenegyesnél) találta el másodszor a kaput a találkozón – hazai pályán, Albánia ellen. Dicsérhette a csapatot a tévériporter, papolhat tovább Pintér a tolódásról – nagy semmi volt, amit láttunk. (Azért Vécseit és Kalmárt dicsérjük meg, jól szálltak be.)

Szerencsére Pintér Attilát nem hagyta el a humorérzéke, amikor a meccs után arról beszélt, hogy, idézzük: „A szurkoló azért jön ki a mérkőzésre, hogy kinyilváníthassa véleményét. A reklám meg mindig jó, akár pozitív, akár negatív, mert azt jelzi, szeretnek.”

A Pintér-féle párhuzamos univerzumnál reálisabb volt Dzsudzsák Balázs helyzetértékelése, akinek mintha nem szóltak volna, hogy a direktíva így hangzik: arccal a jövő felé. „Talán az első félidőben még próbáltuk úgy-ahogy nyomás alatt tartani őket, igaz, hogy nekünk sem volt sok helyzetünk. A második félidő nagyon nyögvenyelős lett. A mutatott játék nem volt az igazi” – mondta a Dinamo Moszkva szélsője.

S bár örülünk Dzsudzsák realitásérzékének, a legjobb nyilatkozat Lovrencsics Gergőé, aki a következőket préselte ki magából a lefújás után: „Igaz, hogy tizenegyesből, de teljesen mindegy, hogy hogyan, megszereztük a három pontot, és ez nagyon nagy lényeg.” Nincs más hátra, örüljünk együtt a magyar válogatottal az Albánia elleni felkészülési meccsen megszerzett 3 pontnak. Ahogy mondani szokták: jól jöhet a végelszámolásnál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?