Megszavazták a pluszpénzt a rimaszombati focinak

Rimaszombat |

A rimaszombati városi képviselő-testület 18 900 euróval megnövelte a városi futballklub működésére adott összeget.

Miroslav Bitala ügyvezető azért kérvényezte az összeg emelését, mert beszámolója szerint a klubnak több előre nem látható kiadása is volt. A testület elé terjesztett működési koncepció mellékletében részletesen szerepeltek a nem várt kiadások, többek között a tavaly év végén elbocsátott két sportvezető, Domik Attila és Richard Rubint lelépője (a Diósgyőrrel közösen tervezett, végül meghiúsult futballakadémia ügyében nem találták a közös hangot a polgármesterrel, ezért kellett távozniuk), a bundabotrány után kapott 4000 eurós büntetés, valamint május óta az útiköltség is (korábban a klub ingyen használhatta a városi közterület-fenntartó vállalat buszát), ami az utánpótláscsapatoknál 4100, a felnőtteknél 800 eurót tett ki.

A testület nem volt egységes, de a javaslat végül szorosan átment: a jelenlévő 15 képviselőből 8 szavazott a futballra fordított összeg emelésére, heten tartózkodtak. A városi futballklub tehát idén is összesen 158 000 euróból gazdálkodhat, mint a tavalyi évben.

„Az első félévben felmerült, előre nem látható kiadások fedezésére kértük az emelést, hogy a klub a második félévben is rendesen működhessen. Örülök, hogy a képviselők megszavazták ezt” – mondta lapunknak Bitala.

A felnőttcsapat így a III. ligában folytathatja, a felkészülés július 1-jén kezdődik, az edző továbbra is Bari Jenő lesz.

Az új szezonban viszont már nem lesz U17-es csapata a klubnak. Az ifik (U19 és U17) a bajnokság átszervezése miatt nem maradtak bent a II. ligában, és nem neveztek be a szintén kétkorosztályos III. ligába (U19-es és U17-es csapatnak is kell lennie), hanem a IV. ligában folytatják (itt csak egy korosztály van, az U19-ben 16-tól 19 éves korig szerepelnek játékosok).

A közösségi médiában többen háborogtak emiatt a döntés miatt. Az egyik posztoló rámutatott, hogy a rimaszombati az egyetlen klub Szlovákiában, amely utánpótlás-tehetségközpontként (ÚTM) működik, és csak IV. ligás ificsapata van.

Bitala azonban nem tartja ezt visszalépésnek. „Kevés rimaszombati focista játszott ezekben a korosztályokban, a környékbeli falvakból kellett kölcsönbe hoznunk játékosokat, hogy fel tudjunk állni a meccsekre. Viszont a mi működésünkre nem adnak pénzt a környékbeli falvak… Ezért most csak a IV. ligába neveztünk be, megcélozzuk a feljutást, és a következő idényben, amikor az U15-öseink egy korosztállyal feljebb lépnek, akkor már a kétkorosztályos III. ligában játszhatnánk. A cél pedig az, hogy két éven belül visszajussunk a II. ligába” – mondta lapunknak Bitala.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?