Meglepetést okozna a Kozák-csapat

<p>Megtörné rossz sorozatát a szlovák fociválogatott: öt sikertelen Eb-selejtezősorozat után a 2016-os franciaországi kontinensviadalon már ott szeretne lenni Ján Kozák szövetségi kapitány csapata, amely Ukrajnában kezdi a kvalifikációt.</p>

ELŐZETES

Egy rossz szériának már véget vetettek Hamšíkék, Zsolnán hat év elteltével tudtak mérkőzést nyerni (1:0 Málta ellen). A barátságos találkozón nem nyújtottak jó teljesítményt a szlovákok, akik fogadkoztak, hogy a mai, ukrajnai selejtezőn ez másképp lesz.

„Kijevben másról fog szólni a mérkőzés, más taktikánk és más feladataink lesznek, mint Málta ellen voltak. Úgy utaztunk Ukrajnába, hogy meglepetést okozzunk. Nem olyan a helyzetünk, mint a vendéglátóknak, akiktől győzelmet várnak szurkolóik” – elemezte a várható történéseket Adam Nemec, aki a máltaiak elleni győztes góljával vélhetően biztosította helyét a kezdőcsapatban a mai mérkőzésen is.

Valószínűleg Filip Kiss lesz az egyetlen, aki kiszorul a csütörtöki kezdőtizenegyből, a helyén Juraj Kuckát küldheti pályára Ján Kozák szövetségi kapitány. Martin Škrtel távollétében továbbra is Marek Hamšík viseli a csapatkapitányi karszalagot. „Nem lesz könnyű mérkőzés. Ismerjük ellenfelünk erejét, hazai környezetben nagyon kellemetlen tud lenni. Meggyőződésem, hogy Kijevben jó eredményt érünk el – nyilatkozta a Napoli középpályása, aki a két csapat legutóbbi egymás elleni mérkőzésén betalált az ukránok hálójába. – A 2009-es meccs már nagyon régen volt, azóta jelentősen megváltoztak a csapatok.”

Azon a 3:2-es ukrán győzelemmel zárult ciprusi találkozón Hamšíkon kívül még öt olyan szlovák focista lépett pályára (Pekarík, Ďurica, Kucka, Stoch, Šesták), aki most is ott van a keretben. Az ukránoknál viszont – mivel Anatolij Timoscsuk sérülése miatt nem játszhat – senki sem emlékezhet a pályáról az öt évvel ezelőtti meccsre.

Mihajlo Fomenko ukrán szövetségi kapitány gárdája a Moldova elleni 1:0-s győzelemmel hangolt az Eb-selejtezősorozat mai nyitányára, amelyen mindenképp be szeretnék gyűjteni a három pontot, mivel a C csoport favoritja, Spanyolország mellett Fehéroroszország és Macedónia is kellemetlen ellenfél lehet a két (adott esetben akár három) továbbjutást érő helyért, Luxemburg nem fog tudni beleszólni ebbe a küzdelembe.

„A szlovákok problémát okozhatnak nekünk. Főleg kollektívaként erősek, és jó edzőjük van, aki már egy ideje a válogatottnál dolgozik” – mondta Fomenko, aki a 2014-es vb-selejtezők közben vette át az ukránok irányítását. Vezetésével a gárda egészen a pótselejtezőig jutott, ott azonban 2:0-s hazai győzelme ellenére kiesett a franciákkal szemben, mivel 3:0-ra kapott ki a visszavágón.

Európa-bajnokságon egyszer vettek részt az ukránok, 2012-ben társházigazdaként, selejtezőkön még nem sikerült kivívniuk az indulási jogot – csakúgy, mint a szlovákoknak, akik hatodszor próbálkoznak meg kijutni a kontinensviadalra.

A ma 20.45-kor kezdődő mérkőzést a skót Craig Thompson vezeti, és az STV 1 élőben közvetíti. (TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?