<p>A szlovák férfi-kézilabdaválogatott két nehéz mérkőzéssel, a szlovének (szerdán idegenben) és a svédek ellen (szombaton Pozsonyban) kezdi meg a 2016-os Eb-selejtezőket.</p>
Meglepetésben bízva
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14144841802742_25.jpg.webp?itok=BQQPI2z1)
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Heister Zoltán, a válogatott szövetségi kapitánya szerint ugyan a szlovének, a svédek és a lettek mellett nem lesz könnyű dolog kiharcolni a lengyelországi Európa-bajnokságra való kijutást, csapata mégis jó hangulatban várja a selejtezők nyitányát. „Megküzdünk a továbbjutásért. A kvalifikáció rendszere miatt aki pontokat veszít hazai pályán, annak nagyon nehéz dolga lesz. A svédeket és a szlovéneket is le tudtuk már győzni a múltban, a labda pedig gömbölyű, de nem tudom megjósolni, mi lesz” – mondta a rá jellemző tömörséggel Heister a tegnapi sajtótájékoztatón.
Annyit azért elárult az 53 éves kapitány, hogy az első két mérkőzés után elégedett lenne két ponttal. „A szlovének nagyon gyorsan építik fel támadásaikat akár labdaszerzés, akár egy bekapott gól után. Keményen kell védekeznünk, és meg kell becsülni a labdát” – vázolta fel a sikerhez vezető utat Heister a holnap esti mérkőzésre.
A kapitány számára természetes volt, hogy a selejtezősorozatra megfiatalította a válogatottat, amelyből több nagy név (pl. Štochl, Antl, Kukučka) hiányzik. A legnagyobb sztár a Bundesligában szereplő Martin Straňovský, akire ugyan erlangeri klubja irányítóként számít, ám a nemzeti csapatban eredeti posztján, balszélsőként szerepelhet. „Új klubomban teljes 60 perceket játszok irányítóként, a védekezésben pedig a szélen vagyok. Két hónap nagyon kevés arra, hogy otthon érezzem magam az új szerepben. Remélem, ez alatt az idő alatt nem felejtettem el, hogyan kell gólt lőni szélről” – jegyezte meg a nyáron a Barcelonát elhagyó Straňovský.
Az újdonsült csapatkapitány, Radovan Pekár bízik abban, hogy a szlovák válogatott meglepetést tud okozni. „Szerintem előny, hogy Szlovéniában kezdünk, mert nem lesz rajtunk győzelmi kényszer. Fegyelmezett és magabiztos játékkal egy nagyon jó meccset játszhatunk” – nyilatkozta Pekár.
A 2016-os Eb-re a csoportok első két-két helyezettje jut ki, valamint a hét kvartett legjobb csoportharmadikja. (ot)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.